Változások jöhetnek a Dancing with the Starsban

Az új szereplőket hamarosan bejelentik, és akár az is kiderülhet, kik maradnak, és kik mennek a zsűriből.

Hamarosan kiderül, kik lesznek a Dancing with the Stars 2022-es, harmadik évadának szereplői, de hozhat más változásokat is az új évad.

Még nyár elején írta meg a Blikk, hogy zsűritagokat castingolt a TV2 táncos showműsora, melynek értelmében akár az is megtörténhet, hogy minden ítész távozik a műsorból. Bár a casting eredményét még nem ismerjük, hamarosan kiderülhet, kik zsűriznek majd kiket a táncos showban.

A műsor Facebook-oldalára ugyanis nemrég kikerült egy poszt, mely szerint hétfőn, vagyis augusztus 9-én este lehull a lepel és kiderül, kik táncolnak majd az idén ősszel látható új évadban. Az viszont még kérdéses, hogy a zsűri összetételét is bejelentik-e a TV2 weboldalán néhány nap múlva.

Akár még Győzike is szerepelhet idén a showban.
www.nepszava.hu

A poszt mellett néhány órája már elkezdtek az idei táncosok képei is kikerülni, akik persze nem teljes egészükben láthatunk. A kommentelők szerint az egyik férfi versenyző képe akár Gáspár Győzőt és Kökény Attilát is rejtheti, míg egy másik, női táncosra pedig Rubint Rékát és Fésűs Nellyt írták a legtöbben.

A Blikk korábbi cikke egyébként már akkor utalt nevekre, köztük Schobert Norbi és a már említett Rubint Réka, vagy épp Shane Tusup neve is azért kerülhetett fel a listára, mert a nevük szinte folyamatosan pörög a bulvárvilágban. Hasonló esetre találni példát a TV2-es Párharc című műsor esetében is, ahol idén az év válását produkáló Kulcsár Edina és új párja G.w.M. Varga Márk is szerepelni fog.

Alig nézte valaki korábban is

A Dancing with the Stars első évada még 2020-ban indult, Lékai-Kiss Ramóna és Stohl András vezetésével. Mivel abban az évben a járvány miatt elmaradt az RTL-es X-faktor, ezért szombat este mondhatni komoly ellenfél nélkül ment a show, viszonylag jó nézettséggel.

Idén már harmadszorra tér vissza a show.
TV2 Csoport

2021-ben viszont már fordult a kocka, és az X-faktorral szemben szinte alig volt valaki, aki nézte volna a TV2-es showműsort, nézettsége többször a 18-49-es, mérvadó korosztályban a 10%-os lélektani határ közelében volt, ennek ellenére a több száz millió forintos produkcióból új évadot rendelt a csatorna, amely idén - vélhetően októberben - új etappal tér vissza a TV2 képernyőjére.

Arról, hogy az új évadnak kik lesznek a műsorvezetői, még pontosat nem tudni, mindenesetre váratlan húzás lenne, ha Lékai-Kiss Ramóna és Stohl András helyett idén valaki más vezetné a táncműsort.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű