Ha valami, hát ez a videó bizonyítja, hogy van még remény az emberiség számára

Társadalmi kísérlet, rejtett kamera, buszmegálló.

Minden harmadik gyereket cseszegetnek az osztálytársai az iskolában - legalábbis Amerikában. De nem is kell átnyúlni a tengerentúlra, elég, ha valaki visszagondol a saját diákéveire, és biztosan eszébe jut az az egy szerencsétlen padtárs, akit folyamatosan nyomás alatt tartottak a menőbbek.

Az iskolai cikizés ellen fellépő néhány amerikai most belevágott egy hús-vér társadalmi kísérletbe, amiben megnézték, vajon hogy reagál egy vadidegen, aki mellett a buszmegállóban éppen egy ilyen lelki terrorizálás zajlik. A két "erősebb kislány" olyanokat mond a gyengébbnek, hogy az iskolai musicalben úgy énekelt, mint egy disznó, hogy csak képzelt barátai vannak, és hogy

a születésnapi partijának napján többen is beteget tettettek, csak hogy ne kelljen elmenniük rá.

Ezek kőkemény beszólások egy törékeny gyermek számára, ezért is jó látni, ahogy a megállóban várakozó felnőttek bekapcsolódnak a társalgásba, ami nem éppen társalgás, és helyrerakják a gonosz lányokat. Azzal, hogy nem szép dolog két lábbal taposni mások érzéseit, és egyébként is, hogyan éreznék magukat, ha velük tennék ugyanezt. Ilyenkor szokás ugye azt mondani: emberiségbe vetett hit - helyreállítva.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű