Várandós feleségét ölte meg a szegedi férfi

Megölte feleségét egy 38 éves férfi péntek hajnalban Szeged-Kiskundorozsmán.

Megölte feleségét egy 38 éves férfi péntek hajnalban Szeged-Kiskundorozsmán. A Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője szombaton arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a férfi várandós feleségét gyilkolta meg. Ügyészi indítványra elrendelte a Szegedi Járásbíróság az elkövető harminc napos letartóztatását, aki fellebbezett a döntés ellen. Szanka Ferenc közölte, a férfit különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével gyanúsítják.

A gyanú szerint a 36 éves férfi péntekre virradóra szeged-kiskundorozsmai családi házukban több késszúrással megölte várandós feleségét kiskorú gyermekük jelenlétében. A férfi a késelés után elhagyta a helyszínt, majd az édesanyjához ment, ahol elmondta a történteket. Az asszony bejelentést tett a rendőrségen. A rendőrök a bejelentéstől számított fél órán belül Domaszéken elfogták a gyanúsítottat.

A szóvivő közölte, a főügyészség a szökés, elrejtőzés és az eljárás meghiúsításának veszélye miatt indítványozta a férfi letartóztatását. A nyomozási bíró osztotta a vádhatóság álláspontját, és a kényszerintézkedés elrendeléséről döntött. A gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be, így a döntés nem végleges – mondta a csoportvezető ügyész. - írja a 24.hu .


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek