Nyolc évvel élnek tovább a nők Vasban

Mármint a férfiaknál. De rövidebb ideig, mint Győr-Moson-Sopron és Zala megyei nőtársaik.

Átlagban öt évvel emelkedett húsz év alatt a születéskor várható élettartam – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataiból. Az 1990-ben született férfiak 65,1 évre, az ugyanekkor született nők 73,7 évre számíthatnak. A 2009-ben világra jötteknél azonban már 70,1 év a férfiak, 77,9 év a nők várható élettartama.

Belehúztak a vasi nők

De az is látható, hogy csökken a nemek közti különbség, 1990-ben 8,6 év, 2009-ben 7,8 év volt előre jelezhető, a nők javára. A nők hosszabb életének – a KSH szerint – alapvetően biológiai, genetikai és életmódbeli okai vannak, de az utóbbi időben egyre csökken a két nem közti várható élettartam hossza. Az adatok szerint ez összefüggésben van a hosszabb életkorral, az idősebb nőknél hasonló a halálozás aránya az idősebb férfiakéhoz.

A nők születéskor várható átlagos élettartama megyénként, 2009
KSH

De ezt is befolyásolja a lakóhely elhelyezkedése, éppúgy, mint a várható élettartamot. Két évvel ezelőtt Budapesten volt a legkisebb a különbség, a nők 6,8 évvel éltek tovább. A legnagyobb pedig Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, 9,0 év. Az országos átlagnál Veszprém, Nógrád, Csongrád, Békés és Pest megyékben kisebb a különbség, Szabolcson kívül Heves, Bács-Kiskun és Borsod-Abaúj-Zemplén megyékben nagyobb.

Vannak viszont olyan megyék – Vas is ide tartozik -, ahol annak ellenére, hogy nőtt a várható élettartam, a két nem közti különbség is nőtt. Például Baranya, Somogy, Fejér, Vas, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok megyében. Ezt azzal magyarázzák, hogy ezekben a megyékben a nők esetében nagyobb mértékben nőtt a várható élettartam, mint a férfiaknál.

A férfiak az átlag alatt

Nézzük akkor a várható élettartamot Vas megyében. A térképeken jól látszik, hogy a 2009-ben született nők 78 évre számíthatnak, a férfiak 69-70-re. A vasi nőknél tovább élnek majd a Budapesten, Győr-Moson-Sopronban és Zalában élők. A Vas megyében élő férfiaknál pedig hosszabb élettartamra számíthatnak a Budapesten, valamint a Veszprém, Győr-Moson-Sopron, Zala, Pest és Békés megyei férfitársaik.

Ebből adódik, hogy a Vas megyei nők várható élettartama meghaladja az országos átlagot, a férfiaké nem. És a két nem közti különbség is az átlag felett van.

Persze, az átlagszámítások mindig is tömegként kezelik a lakosságot, így egy–egy személyre nem lehet ezekből következtetéseket levonni. Az biztos, hogy ezeknek a tendenciáknak oka van, de erről nem szól a KSH tanulmánya.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet