Vas megyéből és Szombathelyről jelentették a legtöbb viharkárt

A biztosítók összesítették a bejelentéseket, júliusban eddig 53 ezer kárigényt adtak be.

Egyhamar nem felejtjük el milyen viharok Diónyi méretű jeget is hozott a vihar Szombathelyre 2016. July 12. 19:12 voltak pár hete Videókon a tegnapi pusztítás: apokalipszis a Family Centernél, vihar utáni árvizek 2016. July 13. 09:17 Vas megyében. Akinek a jég szétverte az autóját vagy betörte a lakása ablakát, az pláne sokáig emlékezni fog. A Magyar Biztosítók Szövetsége szerint a legtöbb kárbejelentés Veszprém, Vas és Borsod megyéből érkezett; ezen belül is elsősorban Szombathely, Pécs, Baja, Miskolc és Balatonfüred környékéről.

Parkoló autóra szakadt egy jókora faág Szombathelyen a július 12-i viharban.

Több mint 53 ezer vihar kárbejelentés érkezett a biztosítótársaságokhoz július 1-25. között, ezek becsült kárértéke megközelíti a 4,5 milliárd forintot - mondta Gilyén Ágnes, a Magyar Biztosítók Szövetsége szóvivője az M1-en. A legtöbb bejelentés jégverés okozta kárra vonatkozott, ezt követi a viharkár, illetve a beázás. Magyarországon egyébként a lakás alapbiztosítások tartalmaznak elemi károkra vonatkozó kitételt, ide tartozik egyebek közt a jégverés, árvíz, földrengés, felhőszakadás és a vihar.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet