Az ország nagy részére figyelmeztetést adtak ki a sűrű köd miatt

Helyenként tartósan ködös maradhat az idő.

Az MTI-hez kedden eljuttatott veszélyjelzésben azt írták: estétől többfelé képződik köd (legkisebb eséllyel északnyugaton). Szerdán fokozatosan javulnak a látási viszonyok, de helyenként tartósan ködös maradhat az idő.

Emiatt Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Zala megye kivételével az egész országra kiadták a figyelmeztetést.

Az előrejelzés szerint szerdán a leghidegebb órákban mínusz 2 és plusz 6 Celsius-fok között alakul a hőmérséklet. Napközben többnyire 10-14 fokig melegszik a levegő, de a tartósan felhős, párás részeken ennél pár fokkal hidegebb lesz az idő.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Időjárás