Súlyos testi sértés és felfegyverkezve elkövetett magánlaksértés miatt indított eljárást a Balatonalmádi Rendőrkapitányság ismeretlen tettesek ellen - írja a police.hu. A tettesek szeptember 8-án este megjelentek Papkeszin, egy családi házánál, az ott tartózkodókat gázsprayvel lefújták, egy 30 éves férfit vascsővel és golfütővel többször megütöttek.
A gyors rendőri intézkedéseknek köszönhetően a balatonalmádi nyomozók másnapra azonosították az egyik elkövetőt, és a 24 éves férfit balatonkenesei otthonában elfogták.
A tettes előző nap ismerte meg a sértettet, akivel később Berhidán összeverekedett. Emiatt garázdaság vétsége miatt is felelősségre vonták. Társa egy 20 éves székesfehérvári lakos önként jelentkezett a Balatonalmádi Rendőrkapitányságon, ahol őt is gyanúsítottként hallgatták ki.
A rendőrök a 24 éves elkövetőt őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!