Vasiakat is kitüntettek

Augusztus huszadika alkalmából számos kitüntetést vehettek át a Budapesten, ezen elismerések listái közt szemezgettünk vasi szereplőket keresve.

A sor hamar lezárult, mindösszesen három vasi, illetve szombathelyi kötődésű kitüntetettet találtunk, természetesen amennyiben átsiklottunk valaki neve felett, attól elnézést kérünk. A magyarorszag.hu weboldalon található dokumentumokból idézve:

Magyarország Köztársasági Elnöke - a honvédelmi miniszter előterjesztésére -, huzamos időn át végzett kiemelkedő munkássága, valamint a honvédelem ügye érdekében végzett áldozatos tevékenysége elismeréseként, Állami Ünnepünk, augusztus 20-a alkalmából A Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozatát adományozza:

Dr. Asbóth Máriának (Szombathely MJV Polgármesteri Hivatal Egészségügyi és Közszolgálati Osztály Gyámhivatala hivatalvezetőjének)

és Némethy Márianak (a Vas Népe szerkesztőség újságíró munkatársának)

Magyarország honvédelmi minisztere a katonai, illetve a társadalmi szervezetek vezetőinek kezdeményezésére, figyelemmel a honvédelem ügye érdekében huzamos ideje végzett kiemelkedő tevékenységére, Állami Ünnepünk, augusztus 20-a alkalmából I. Osztályú Honvédelemért kitüntető címet adományoz:

Dr. Puskás Tivadarnak (Szombathely város polgármesterének, országgyűlési képviselőnek) erről bővebben már írtunk itt Hende Csaba kitüntette Puskás Tivadart 2012. August 18. 20:56 .

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Hende Csaba kitüntette Puskás Tivadart

A honvédelem ügye érdekében huzamos ideje végzett kiemelkedő tevékenységéért kapta az elismerést a honvédelmi minisztertől.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet