Ma délelőtt a sajtó nyilvánossága előtt írta alá Fazekas Róbert, a Haladás VSE diszkoszvetője és Pars Krisztián, a Dobó SE kalapácsvetője azt a szerződést, amivel a VASIVÍZ Zrt. támogatja a londoni olimpiára való felkészülésüket.
A rendezvényen jelen volt Lazáry Viktor, sportért felelős alpolgármester és a két érintett klub első embere, Pintér Zoltán és Horváth Vilmos is. A VASIVÍZ Zrt.-t Krenner Róbert, megbízott vezérigazgató képviselte.
A sajtótájékoztatón kiderült, hogy a sportolók másfél millió forintot kapnak fejenként, három, a cég által szervezett rendezvényen kell részt venniük és pólójukon a csapvizet kell reklámozniuk.
A Nyugat.hu úgy tudja, hogy ez az összeg a város által korábban ígért támogatás felét jelenti.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!