Végleg lebontják az állványzatot a kőszegi Jézus Szíve templom tornyáról

A munkálatok előrehaladtával lassan leveti kényszerű köntösét Isten kőszegi háza.

A Kőszeg, a mesebeli kisváros csoportban nemrég megjelent egy bejegyzés, amely szerint bontják a kőszegi Jézus Szíve Plébániatemplom tornyának állványzatát. A hír hallatán telefonon kerestük meg Bodovics Lászlót, a Szombathelyi Egyházmegye főépítészét, aki megerősítette: a templomtorony állványzatát végleg lebontják, mivel a munkálatok befejeződtek.

Korábbi képünk a templomtoronyról
Facebook

A tervek szerint március közepéig a teljes főbejárati homlokzat is láthatóvá válik, ám a templom többi részén még folyik a munka, így az állványzat ott továbbra is marad. Bodovics elmondása szerint a Jézus Szíve templom várhatóan idén július végére készül el, és ekkor már állványzat nélkül, teljes pompájában lesz látható az épület.

A templom északi részén, a huszártoronynál volt a legtöbb munka, de ennek felújítása is a tervek szerint halad.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet