Véglegesen elérhető marad a telefonon keresztüli gyógyszerfelírás lehetősége - közölte az emberi erőforrások minisztere Facebook-bejegyzésében.
Kásler Miklós szerdán írta alá az erről szóló rendeletet, amelynek értelmében megtartják a "rendkívül sikeres és népszerű" gyakorlatot a továbbiakban is. Mint írta, a telefonon keresztül történő gyógyszerfelírás (telemedicina) sok százezer embernek nyújt kényelmes és biztonságos lehetőséget. Egyúttal arra biztatta az elsősorban a járványügyi szempontból veszélyeztetetteket, hogy éljenek ezzel a lehetőséggel a jövőben is, ezzel tovább csökkentve megfertőződésük esélyét. A vírussal szemben ugyanis minden lehetséges módon védekeznünk kell, az ország működésének megőrzése mellett - tette hozzá a miniszter.
MTI
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!