Vegyünk-e játékot vagy sem Húsvétra - mi a helyes?

Még fel sem eszméltünk igazán a karácsonyi nagy bevásárlás és ajándékosztás után, újra itt egy „pénzéhes” ünnep.

A nyuszi, a színes tojás, a locsolkodás és a sonka ünnepén régi hagyomány, hogy a locsolkodóknak ajándékot adunk a nyuszi pedig valamilyen meglepetést hoz a számára készített fészekbe a gyerekeknek. Még a locsolkodók rendszerint színes tojást, csokit vagy némi pénzt kapnak, addig a kicsiknek rendszerint játékot szokott „tojni” a nyuszi.

Sokan tesszük fel a kérdést, hogy vajon ártunk vagy használunk azzal, ha feleslegesen ajándékozzuk meg a gyereket, azaz vásároljunk-e játékot húsvétra? Egy újabb játék nem csak anyagilag terhelheti meg a szűkös családi kasszát, de a gyereket sem ösztönzi semmi jóra, hiszen gyakorlatilag a semmiért kap jutalmat – akkor is, ha egész nap rosszalkodott. Az ügyesebb szülőknek azért van néhány trükk a tarsolyukban, hogy az ajándékozás élménnyé vagy ösztönző cselekedetté váljon, ráadásul egy remek családi program is szervezhető köré, amiben a kicsik és nagyok is részt vehetnek.

Húsvéti tojás gyűjtögetés a kertben

Egyes településeken nagy hagyománya van annak, hogy az egész család kimegy a kertbe és ott közösen keresgéli a nyuszi által elszórt, elrejtett tojásokat, ajándékokat. A húsvét így nem egy egyszerű ajándékozássá válik, hanem egy szórakoztató játékká, amely közben a gyerekek is a friss levegőn szaladgálhatnak. A színes tojásokat néhány helyen akár játékokat tartalmazó csokitojásokkal vagy kisebb-nagyobb ajándékokkal is helyettesíthetjük, hogy fokozzuk az élményt. Nem célszerű húsvétra nagyon nagy ajándékot venni. A gyerekek örülnek a kisebb dolgoknak és az édességnek is. Ideális lehet a színes zsírkréta, a kisebb mesekönyv, kifestő vagy plüss nyuszi is mint húsvéti ajándék játék.

Használjuk ki a húsvétot és ösztönözzük a gyereket!

Az óvoda előtt álló gyerekeknek hatalmas trauma, amikor meg kell szabadulniuk a kedvenc cumijuktól. Ezért érdemes a húsvéti időszakra tervezni ezt a leszoktatást. Már több héttel a nagy esemény előtt, célozgassunk a kicsinek, hogy jönni fog a Nyuszi, akinek fészket fogunk készíteni a kertben vagy teraszon. Oda majd beletesszük a cumidat és ő elviszi, helyére pedig egy nagy ajándékot tesz. A kicsik rendszerint már szinte várják a nagy cserét, főleg ha kellően jó játékot kapnak érte, amitől aztán nem szívesen válnának meg. Érdemes naponta mondogatni neki, hogy már csak néhány nap és a nyuszi elviszi a cumit. A régóta kinézett játékokat tartogassuk erre az alkalomra. Jöhet ilyenkor egy nagyobb gyerek konyha, vagy szerelő műhely esetleg egy menő játék autópálya is, de a lányok egy Barbie házért is rajongani fognak.

Ha már játék, legyen kreativitásra ösztönző!

A gyerekek szeretik a kézzel készített dolgokat, ezért ha húsvétra keresünk játékokat, válasszunk olyat, ami valamilyen formában fejleszti őket. A fiúk és lányok is szeretik a gyurmát és a játék homokot is. A nagyobbak kaphatnak Legót, a kisebbek Duplót. A lányok pedig szívesen készítenek gyöngyfüzéreket, karkötőket, egyedi hajcsatokat is, így az ékszerkészítő játék szett is nyerő választás lehet számukra. A fiúk inkább építeni, barkácsolni szeretnek vagy a különböző logikai játékokat. A játékok mellett azonban egy csokinyuszi és csokitojás mindig lapuljon meg a csomagban, hogy fokozzuk a kicsik örömét.

Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!