A vádlott egy anya, aki csaknem 26 évig ápolta magatehetetlen lányát. Egy éjjel úgy döntött, magát és lányát begyógyszerezi és együtt indulnak a halálba. Ő túlélte, a gyermeke nem sokkal később meghalt. A tárgyalóteremben többen megkönnyezték a vallomását.
Egy családot képzeljünk el, a Rábaközben élnek, a férj és a feleség között már régen megromlott a kapcsolat. Nem Judit, a beteg lány az oka, akit több mint 25 éve szülei és nagymamái, de messze mindenekelőtt az édesanyja gondoz. Hanem sok minden más - írja a Kisalföld.
Az első gyerek egészségesen született, ő már éli az életét. A másodikról azonban születése után nem sokkal kiderült, nagy a baj. Nyolc évvel később már pontos diagnózist is tudtak a szülők: agysorvadás. A lány soha sem tanult meg beszélni, csak néhány szót ismert: „anya, apa, mama, nem".
Az édesanyja élete lassan minden szinten tönkrement, a férjétől elvált, adósságok nyomasztották. A nő 2010-ben egyszer már megpróbált öngyilkos lenni, akkor egyedül. Pár év múlva ismét a halál mellett döntött, de akkor már a lányát is magával akarta vinni a túlvilágra. Joghurtjába kétszázötven tablettát kevert, aztán ő is bevett háromszázat. A nő azt mondta azért, mert pontosan tudta – saját kórházi élményeiből adódóan –, hogy egy intézményben a kommunikációra képtelen lányára mi várhat. Úgy érezte, a családjára sem bízhatja a lányát.
Amikor az asszony felébredt a temérdek gyógyszer okozta álomból, egy olyan mondat fogadta az anyósától a pszichiátriai osztályon, amely amíg él, kísérteni fogja: „Megölted a lányodat!"