A népszavazás kezdeményezőjéből lesz a polgármester?

Időközi önkormányzati választást tartanak március 9-én Velemben. A polgármesteri posztra egyedül Szél Józsefné pályázik.

A vasárnapi választáson nemcsak a polgármester személyéről kell dönteniük a velemieknek, hanem arról is, hogy kiket szeretnének látni a négytagú képviselő-testületben. Az időközi választást azért kellett kiírni, mert a falu előző, de még hivatalban lévő képviselő-testülete 2013. november 15-én feloszlatta önmagát, s lemondott tisztségéről Horváth Miklós polgármester is.

A képviselők - a polgármesterrel egyetemben - a 2013. november 10-én megtartott helyi népszavazás eredményével indokolták a távozásukat. Egyöntetűen kinyilvánították, hogy szerintük a népszavazás eredménye nem szolgálja a falu érdekeit, ráadásul olyan kötelezettséget róna rájuk, amellyel ők maguk nem értenek egyet, éppen ezért nem is tudnának neki megfelelni.

A falu az egykori Stirling villát is visszaigényelné
Bonyhádi Zoltán

A népszavazáson arról határozhattak a helyiek, hogy a képviselő-testület kérje-e az államtól három nagy értékű ingatlan - az egykori Avar szálló, a volt Stirling villa (a mostani Alkotóház) és a gyermeküdülő - ingyenes önkormányzati tulajdonba vagy használatba adását, s hogy a falu a jövőben önállóan, az MMIK közreműködése nélkül rendezze-e meg a gesztenyeünnepet. A szavazók többsége mindkét kérdésre igen-nel válaszolt, s a döntést kötelezően végre kellett (volna) hajtania a képviselő-testületnek.

Hajhatatlan képviselők

A népszavazás kiírását Szél Józsefné képviselő kezdeményezte a tavalyi év elején, mert - mint 2013. május 17-én megjelent cikkünkben A néppel vetetnék vissza az ingatlanokat Velemben 2013. May 17. 06:08 elmondta - mélyen meg van győződve arról, hogy a falu önellátóvá válásához és a közösségi élet fellendüléséhez elengedhetetlenül szükséges az ingatlanok visszaigénylése, valamint a gesztenyeünnep önálló megrendezése.

Elképzelései helyességéről többször is megpróbálta meggyőzni képviselőtársait és a polgármestert, de ők - vállalhatatlan anyagi terhekre hivatkozva - hallani sem akartak se az ingatlanok visszaigényléséről, se a gesztenyeünnep önálló megrendezéséről. Szél Józsefné pedig - más lehetősége nem lévén - kezdeményezte a népszavazás kiírását.

A vasárnapi időközi választáson öten pályáznak a négy képviselői helyre, az egyedüli - függetlenként induló - polgármesterjelölt pedig Szél Józsefné. Érvényességi küszöb nem lesz ezen a választáson, az öt képviselőjelölt közül az esik ki, aki a legkevesebb szavazatot kapja. Szél Józsefné pedig minden valószínűség szerint - ahogy ő mondja: ha csak közbe nem jön valami - polgármester lesz.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

A népszavazás elsöpörte a velemi képviselő-testületet

A képviselők szerint a referendum eredménye nem szolgálja a község javát.

Velem önállóan akar ünnepelni, és kéri az ingatlanokat

Érvényes és eredményes a vasárnapi népszavazás.

A néppel vetetnék vissza az ingatlanokat Velemben

A gesztenyeünnepről és az értékes ingatlanok sorsáról a falu népének kellene döntenie. Velem jövője a tét?

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet