Továbbra is a legmagasabb fokozatú riasztás van életben Velencében, ahol vasárnap az ár ismét teljesen víz alá temetheti a szigeteket. Az utcákon lefektetett pallókon vagy magas gumicsizmában lehetett közlekedni. A pallók 120 centiméteres vízmagasságig nyújtanak segítséget, e fölött megemeli őket az ár. A Szent Márk teret újra megnyitották, és újraindult a vízibuszforgalom is, de több megálló továbbra is zárva van.
Az óvodák, iskolák, bankok, posták, más hivatalok szerdától zárva tartanak, az üzletek többsége szintén nem nyit ki, ezért akadozik az élelmiszer-ellátás. Továbbra sem látogatható a Szent Márk-bazilika, a dózse palota és a velencei múzeumok, paloták nagy része. A Biennálé területe nem szenvedett jelentős kárt.
A legmagasabb fokozatú, vörös színű időjárási riasztás egész Veneto tartományra érvényes a viharos esőzések miatt. A készültséget vasárnapra is meghosszabbították: hajnali három óra körül várják az első tetőzést, majd vasárnap dél körül 160 centiméteres árvizet jeleznek Velencében, ami azt jelenti, hogy a Szent Márk téren - amely a lagúnák egyik legalacsonyabb pontja - ismét térd fölé fog érni a víz. Ilyen magas vízállásnál ismét lezárják a teret, és leállítják a hajóforgalmat, mivel a vaporettók nem férnek át a hidak alatt.
Luigi Brugnoli velencei polgármester egymilliárd euróra becsülte az eddigi károkat. Nemzetközi pénzgyűjtés indult a város segítésére, a Chievo labdarúgócsapata felajánlotta hétvégi bevételét, és szolidaritási lánc működik a velenceiek között is, akik megosztják egymással élelmiszer-tartalékaikat, szivattyúikat, és segítenek a város tisztításában is.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!