Buzás Misi neve ismerős lehet a szombathelyiek számára. Több produkcióban láthattuk már őt itt, elég csak a tavalyi Jézus Krisztus Szupersztárt említeni, de a La Manchában is megvillantotta humorát a WSSZ-ben. Úgy van, Misit pont a humoráért szeretjük. És nem elégszik meg azzal, hogy a vizirevü előadásain is bombáz vele minket, Kajárpéc már a Facebookot is ostromolja.
Misi szerint a
szolgalelkű másolás a gyengék menedéke
, így egy kicsit újraértelmezte a mostanában olyan népszerű jeges vizes kihívást és a Facebookon vírusszerűen terjedő verses kihívást. Ez lett a VERSESVÖDÖR CSELENDZS:Lehet bátran csatlakozni és terjeszteni. Bár a terjesztésre már fel sem kell hívni a figyelmet, mert a megosztások száma az ezret is túllépte.
Aki pedig többet akar tudni Kajárpécről, ahol
ha az ember öt percig nem figyel oda, máris kinő a földből egy önszerveződő, civil, kulturális csoport
, az errefelé vegye az iránytTartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!