Veszélyben néhány százezer magyar egészségügyi ellátása

Mintegy 300 ezer embert veszélyeztethet a tajkártya érvénytelenítése.

Három hónapról hat hónapra emelte az Országgyűlés azt a türelmi időszakot, ami után érvénytelenítik a tajkártyáját azoknak, akik nem fizetik az egészségügyi szolgáltatási járulékot. Ennek összege jelenleg 7710 forint havonta, amit alapesetben a munkaadó fizet be, ha azonban valakinek nincs munkája, akkor magának kell ezt megtennie. Amennyiben valaki ezt nem teszi meg, úgy az életmentő helyzeteken kívül minden orvosi ellátást csak előre fizetve, pénzért vehet igénybe, s a gyógyszerekért is többet kell fizetni.

A Népszava írása szerint az intézkedést ugyan a járványhelyzetben munka nélkül maradt emberek megsegítéseként tálalja a kormány, de az elmaradt járulékokat az adóhatóság utólag adók módjára behajtja, miközben visszamenőleg akkor sem teszik érvényessé az illető tajszámát, ha közben rendezi az egészségbiztosítási járulék elmaradását. Egy több tízezer forintos vizsgálat, netán beavatkozás díját eddig ugyanis elengedték, ha az illető utólag befizette az elmaradt járulékot.

Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke embertelennek nevezte az intézkedést és bár a potyautasok kiszűrésével egyetértenek, az időzítést nagyon cinikusnak tartja. - - Hogyan fognak tízezreket fizetni egy rutinvizsgálatért azok a betegek, akikről az orvosi rendelőben derül ki, nincs már tajszámuk, mert súlyosan eladósodtak a tb felé? – kérdezi Kordás. Az érdekvédelmi tömörülés vezetője szerint "képtelen helyzetbe" kerülhetnek az orvosok is azzal, hogy a nem fizetőktől meg kell tagadniuk az ellátást, hiszen a gyógyításra esküdtek fel. - mondta a Népszavának Kordás.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet