Ők nem félnek az eladósodástól - Veszprém, Szombathely tükrében

Összehasonlítjuk a Királynék városa és a vasi megyeszékhely költségvetését. Hogy miért? Hasonló nagyságrend, de komoly eltérések a távlati tervekben és a bevételekben.

Igaz, hogy a költségvetésről csak csütörtökön dönt a szombathelyi közgyűlés, de a tervezet már olvasható a város honlapján, a főbb számokról, a vesztesekről, a nyertesekről mi is beszámoltunk A szombathelyi költségvetés vesztesei – és nyertesei 2011. February 21. 14:30 , és tudósítottunk a kulturális és sportbizottság üléséről Gúzsba kötött táncolás lesz – Vita a kulturális elvonásokról 2011. February 22. 08:08 is. Most pedig annak jártunk utána, hogy egy másik, hasonló nagyságú költségvetéssel rendelkező megyejogú város, pontosabban Veszprém, hogyan oldja meg a feladatot. Összehasonlítunk.

Azok a saját bevételek…

Veszprém lakóinak száma mintegy húszezerrel kevesebb, mint Szombathelyé, és területe is kisebb. Ennek ellenére szinte ugyanakkora költségvetésének főösszege, Szombathelyé 21,4 milliárd, Veszprémé 20,4 milliárd. Az állami költségvetésből Veszprém az idén 3,9 milliárdot kap normatívaként, ez 70 millióval kevesebb, mint tavaly. Szombathely normatív támogatásként 5,1 milliárdra jogosult, ami 27 milliós csökkenést jelent 2010-hez képest.

Vagyis Veszprém 1,2 milliárddal kisebb összeghez jut a kötelező feladatai ellátásához. Ennek oka egyébként, hogy kevesebb az általános és középiskolája, kisebb a gyermeklétszám, és kevesebb a lakója is. A nagyobb egyetem működtetése pedig állami feladat, nem az önkormányzaté, mint ahogyan Szombathelyen sem.

Szombathelyen az önkormányzat az idén 8,7 milliárd saját bevételt produkál, Veszprém azonban 15,3 milliárdot, ez utóbbiból 6,7 milliárdot az Észak-Balatoni Térség Regionális Szilárdhulladék Kezelési Önkormányzati Társulás fizet be. Persze, mindkét önkormányzatnak vannak egyéb bevételei is, amelyekben nincs nagy különbség.

Veszprémet olcsóbb működtetni

Nézzük a kiadásokat. Szombathely működésre 18,3 milliárdot fordít az idén, ebben benne vannak az intézmények, iskolák, polgármesteri hivatal, városüzemeltetés, szociális ágazat, stb. Veszprém ugyanerre a célra 13,5 milliárdot fizet ki.

Fejlesztésre, felhalmozásra Szombathelynek 1,15 milliárdja jut az idén, ez mintegy 15 százaléka a tavalyinak, Veszprémben ugyanez 2 milliárd körül alakul. De ki kell emelni, hogy a fentebb említett 6,7 milliárdnyi, társulásból befolyó összegből 6,2 milliárd szintén felhalmozásra, azaz vagyonnövelésre megy.

Szombathely az idén 4 milliárdnyi hitelt vesz fel, ebből 2 milliárdot ki is fizet korábbi hiteleinek törlesztésére. (Zárójelben jegyezzük meg, hogy a sokat emlegetett 20 milliárd körüli hitelállományt több évre elosztva kell fizetni, a következő években jóval nagyobb éves összegekkel.)

Ők is takarékoskodnak

Veszprém is hitel felvételére kényszerül, de előtte jegyezzük meg, hogy 900 milliós takarékossági lépéseket tesz a város az idén. (Szombathely 500 milliót tervez.) Például a veszprémi intézményeknek 400 milliót, a polgármesteri hivatalnak 420 milliót kell megfogniuk.

Veszprém összesen 6,7 milliárd forint hitelt vesz fel, vagyis 2,7 milliárddal többet, mint Szombathely. Ebből a 6,7 milliárdból 3,5 milliárd a működési hitel, 1,5 milliárd beruházási célú, 1,7 milliárd pedig az előző évekről áthúzódó törlesztésekre megy el. A város egyébként tavaly és tavalyelőtt is hasonló nagyságrendben vett fel hiteleket.

Hitel és fejlesztés

Összegezve, Veszprém kevesebb pénzt kap az államtól, mint Szombathely, de magasabbak a saját bevételei. Ennek köszönhető, hogy az idén 6 milliárdot fordíthatnak fejlesztésre, beruházásra. Veszprém szintén el van adósodva, sajnos, összes tartozását nem ismerjük, de az utóbbi három évben (ide értve 2011-et is) évente 3 milliárd feletti hitelt vesz fel, amelynek a fele működésre megy el.

Szóval, Veszprém nem fél annyira az eladósodástól, mint Szombathely, de a város működtetése is kevesebbe kerül. Viszont Veszprém jóval nagyobb összegeket fordít fejlesztésekre, mint Szombathely.

És a politikai színezet? Veszprémben 1990 és 2006 között liberális polgármester volt, 2006 óta fideszes a város első embere. A közgyűlés összetétele mindig is kiegyensúlyozott volt, és általában civil szervezetek játszották a mérleg nyelvét. A tavaly őszi választásokon aztán Veszprémben is elsöprő Fidesz-KDNP győzelem született, a 17 tagú közgyűlésben 12 fős a Fidesz-KDNP frakció.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Gúzsba kötött táncolás lesz – Vita a kulturális elvonásokról

"Leszázalékolt működés és a bérek csökkentése várható..." - fakadt ki Jordán Tamás a szombathelyi kulturális és sportbizottsági ülésén, mert szerinte 45 millió hiányzik a színház működéséhez. Épp az idei költségvetést tárgyalták.

A szombathelyi költségvetés vesztesei – és nyertesei

A vesztes a kultúra és az oktatás, a nyertes pedig a sport, annak is a két nagy csapata, a Falco és a Haladás. És sok mindenre pályázni kell.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet