Vidéki újságírók új szakmai és érdekvédelmi szervezete alakult

A főváros-centrikus újságíró szakszervezetek kevésbé fogékonyak a vidéki zsurnaliszták problémáira, az új egyesület ezen kíván segíteni.

Jogerősen bejegyezték, így legitimmé vált és megkezdheti tagtoborzását a Vidéki Újságírók Magyarországi Egyesülete (VÚME) - közölte Tar Mihály, az új szervezet elnöke pénteken.

Mint kifejtette, több hónapos jogi procedúra után sikerült a bíróságon bejegyeztetni az újságírók és intézményi kommunikációfelelősök új szakmai és érdekvédelmi szervezetét, amely 2009. szeptember 29-én alakult meg Siófokon tíz, az ország különböző településein dolgozó alapító taggal. A tagtoborzást csak most kezdhetik meg, de már sokan érdeklődtek, illetve jelezték belépési szándékukat - tette hozzá.

Tar Mihály szerint az újságírók jelentős része, főként a vidékiek igen kiszolgáltatottak és magukra vannak hagyva munkáltatóikkal szemben, amire a létező, budapesti központú újságírói szakszervezetek kevésbé érzékenyek, ezért volt szükség egy új érdekvédelmi szerveződésre.

Az egyesület elnöke úgy fogalmazott: a VÚME nemcsak a vidéki, hanem a fővárosi csatlakozók érdekeit is képviselni kívánja, neve - miszerint "vidéki" - a földrajzi kiterjedésre utal és egyfajta dacot jelez a "Pestország"-jelenséggel, vagyis a minden téren jellemző főváros-központúsággal szemben.

A VÚME nyitott, ahhoz bárki csatlakozhat, aki egyetért az alapszabályában foglaltakkal és tagfelvételi kérelmét az egyesület elfogadja. A szervezet olyan érdeklődők jelentkezésére számít, akik a sajtó valamely területén dolgoznak vagy ehhez megfelelő képesítéssel rendelkeznek, illetve kommunikációs munkatársak akár a köz-, akár a magánszférában. Tar Mihály közlése szerint az egyesület nem köti szakmai gyakorlathoz a felvételt, így kezdő, pályájuk elején álló fiatalok csatlakozását is elfogadja.

A civil egyesület a jövőben tagdíjakból, pályázati pénzekből és gazdasági tevékenységből - egyebek közt konferenciák szervezéséből - kívánja fenntartani magát.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet