Az Europol bejelentése szerint a közösség egy internetes gyerekpornó-fórumon gyűlt össze, és mintegy 70 ezer tagot számlált szerte a világból, Angliától Ausztráliáig. A kiindulópontot egy Hollandiában, úgy tíz évvel ezelőtt felállított weboldal, a boylover.net jelentette, ami olyan jogi kiskapukat használt ki, amelyek által a tagok elkerülhették a büntetőjogi felelősségrevonást. Ilyesmi nem ismeretlen a hatóságok előtt: egyes szájtok
olyan házirendet állítanak össze, amivel éppen a törvényi tűréshatár alatt tarthatják magukat
- mondta el egy interjúban Rob Wainwright, az Europol igazgatója.Az említett oldal amolyan "csak párbeszéd" (discussion only) fórumként próbálta definiálni magát, de mint kiderült, a tagok arra használták fel a kölcsönös érdeklődés nyomán létrejött új ismeretségeiket, hogy illegális képeket és filmeket cserélgessenek egymással, olyanokat, amiken gyerekeket molesztálnak vagy erőszakolnak meg.
Árulkodó digitális lábnyomok
Az európai bűnüldözést koordináló hágai szervezet egyébként négy éve kezdte meg a nyomozást, 2008-ban már lefoglalták az oldalt üzemeltető szervert és letartóztatták annak 37 éves adminisztrátorát, a holland Amir Ish-Hurwitzot, akit most kedden bűnösnek is találtak. De valószínűleg nem ő az egyetlen, és nem is az utolsó, akin kattan a bilincs.
A mintegy 19 milliárd forintnyi éves költségvetésű és 662 alkalmazottal dolgozó Europol dekódolta az IP-címek listáját, amikkel beléptek az oldalra, és egy speciális open-source szoftver segítségével 70 ezres taglistát gereblyéztek össze. Közülök sokan a szólásszabadság törvényi hatálya alá esnek, de a hatóságok még így is 670 tag ellen terveznek benyújtani keresetet.
Peter Davies rendőrtiszt, aki egy a gyerekek kizsákmányolása elleni szerveződést vezet, úttörőnek nevezte a rajtaütést, és elmondta:
ezek az elkövetők névtelennek hitték magukat, de bármit is csináltak, digitális lábnyomukat otthagyták maguk mögött.
Tizenhéttől a nyolcvannégy évesig
Mindehhez persze az Europol szakszerű beszivárgása is kellett: a nyomozók gyakran gyereknek adták ki magukat. Amit így elértek, annak eredményeként mára összesen 184 embert tartóztattak le súlyos szexuális zaklatás vádjával, köztük tanárokat, buszvezetőket, diákokat de még jogászokat, ismert cserkészparancsnokot is - a legidősebb vádlott 84 éves, de akad az elfogottak között nő is.
Nincsen tipikus profil
- mondta Cesar Lorenzana nyomozó Spanyolországból, ahol 17-en kerültek rács mögé.Nem az egyetlen pedofilhálózat volt ez, de a hatóságok szerint a legkiterjedtebb. A háború azonban tovább folytatódik, és további letratóztatások is várhatók - olvasható a The Wall Street Journal jelentésében.