Múlt héten derült ki - a nyomozóhatóság helyett a sajtó tárta fel -, hogy a magyar külképviseletek azt a feladatot kapták a külügyi tárcától, hogy próbáljanak meg eladni minél több lélegeztetőgépet. Most már írásos bizonyíték is van rá. - írja dr. Czeglédy Csaba Facebook oldalán.
A külügy közigazgatási államtitkára küldte ki ezt a levelet az összes külképviseletnek: értékesíthető készlet áll rendelkezésre. A fogadó állam vásárlási szándéka esetén az államtitkár személyes e-mail címére kell küldeni erről a tájékoztatást.
Ez a hivatalos irat két dolgot bizonyít: nincsen itthon elég orvos és szakképzett ápoló, akik a megvásárolt 18.500 lélegeztetőgépet működtetni tudnák, az Orbán-kormány pedig ennek tudatában teljesen szándékosan szórta el a pénzünket ennyi gépre.
Lett volna annak a 150 milliárd forintnak helye máshol az egészségügyben, amit a gyanú szerint elloptak a lélegeztetőgépek beszerzése során.
Ahelyett, hogy megoldanák minél több lélegeztetőgép üzembe helyezését annak érdekében, hogy minél több megbetegedett magyar embert meg tudjanak menteni az egészségügyi dolgozók, inkább azon dolgoznak, hogy még többet tudjanak lopni.
Meggyőződésem, hogy családi és haveri közvetítő cégeken keresztül fogják eladni a tavasszal megvett gépeket a busás haszon reményében. Mi másért kell a vételről szóló információkat az államtitkár személyes e-mail címére küldeni, nem pedig a minisztériumnak. Ilyenek ezek.
De mindent ők sem fognak megúszni. - fejezi be a posztot