Felfüggesztett börtönbüntetést kaphat a kerékpárost veszélybe sodró autós

Egy szombathelyi körforgalomban a sofőr ráhúzta a kormányt a biciklisre, aki egy várakozó autó hátuljának esett.

A Szombathelyi Járási Ügyészség közúti veszélyeztetés bűntette miatt emelt vádat azzal a rovott múltú férfival szemben, aki tavaly szeptemberben, az egyik szombathelyi körforgalomban vitába szállt egy épp ott kerékpározó férfival, aki szerinte nem szabályosan közlekedett.

Miután a biciklis elhagyta a körfogalmat, a vádlott autójával követte őt, majd a menetirányuk szerinti jobboldali sávban a kerékpáros mellé hajtott és a lehúzott ablakon keresztül folytatták a vitát. Ezt követően a vádlott ráhozta a kormányt a biciklisre, aki elveszítette az egyensúlyát, letért az úttestről, és az ott álló személyautó hátuljának ütközött. A sértett sérülést nem szenvedett.

A vádlott elhajtott a helyszínről.

Az ügyészség szerint a veszélyhelyzet azért következett be, mert a vádlott szándékosan megszegte a KRESZ vonatkozó rendelkezését, úgy változtatott irányt a járművével, hogy az azonos irányba haladó, irányt nem változtató járműnek nem adott elsőbbséget.

A Szombathelyi Járási Ügyészség a vádlottal szemben felfüggesztett börtönbüntetés és pénzbüntetés, valamint közúti járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozza. A vádlott büntetőjogi felelősségéről a Szombathelyi Járásbíróság fog dönteni.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Sokkoló