Máris visszavonták a januári vízilabda vb kabalaállatát, a vízipókot, pedig elcseszett kabalafigurákban nagyhatalom vagyunk

Emlékeznek még Bol-dogra vagy a MÁV-os Trackman-re? Ők is rövid életűek voltak szegények.

Hétfőn mutatták be a január 12-én kezdődő, budapesti vízilabda Európa-bajnokság kabalafiguráját, ami állítólag Csukás István és Sajdik Ferenc A nagy ho-ho-horgász című rajzfilmsorozata ihletett. Ott szerepelt a vízipók, csodapók, aki a rajzfilmben így nézett ki:

Belőle sikerült ezt a kabalafigurát megcsinálni a vb-re:

Amit nagyon büszkén be is mutattak hétfőn.

Az internet népe azonban szigorú, a Facebookon pár óra alatt a földbe döngölték a vízilabda szövetséget és a kabala tervezőit. Nem csoda, hogy még hétfő este bejelentették, újratervezik a kabalafigurát.

Külön felhívnánk a figyelmet a szövetség Facebook-posztjának erre a félmondatára:

Várjuk a józan és hallucinogéneket nélkülözni tudó bábtervezők jelentkezését!

De kétségtelen, hogy elcseszett kabalafigurák tervezésében nagyhatalom vagyunk. Emlékeznek még a 2015-ös úszó vb Bol-doh nevű, rémisztő figurájára?

És a MÁV Trackman nevű, 2017-ben tervezett bajszos szuperhősére?

A felháborodás miatt ők is rövid életűek lettek, mindkettőt gyorsan visszavonták. Úgy néz ki, hogy a logó- és kabalafigura-tervezés nálunk a haveri kör kizárólagos feladata, ráadásul milliókat, tízmilliókat fizetnek egy-egy ilyen akcióért.

De nyugodjunk meg, nem csak nálunk vannak önjelölt, lánglelkű tervezők, négy éve mutattunk pár elcseszett kabalafigurát a nagyvilágból:

Kár, hogy lehúztuk a vécén az úszóvébé horrorkabaláját, mert díszes társaság része lehetne

Bol-dogot annyira darabokra marta a sajtó, hogy megfutamodott a szövetség. Pedig a bizarr talizmán-plüssállatoknak csodálatos kis klubja van! A mélyfekete ürességtől kongó tekintetű, első blikkre behallucinogénezett, para külsejű kabalapuli volt az elmúlt napok egyik legnagyobb negatív sztárja Magyarországon, bár lehetett volna simán csak a sztárja is.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet