Ha bizonyos kézzelfogható változások következnek be testben, lélekben, agyban és ruházatban, és ezek feltűnően ugyanakkor jelentkeznek, akkor majdnem biztosak lehetünk benne, hogy az elmúlt napokban fesztiválon jártunk. Ilyenek a kifáradás, kiszáradás, berekedés, székrekedés, ismeretlen eredetű foltok, feketéllő orrtartalom, barnálló cipőfelsőrész, zizegő emlékfecnik, papírmartalékok a zsebben, és az aggodalmaskodás, hogy milyen sanyarú összképet látunk, ha kinyitjuk a pénztárcánkat. Lehet, hogy ezért meg sem tesszük.
Mégis, erre a tünetegyüttesre a zene, a barátok és a sör miatt évről-évre hajlandóak vagyunk. Sőt, évről-évre egyre többen vagyunk hajlandóak: idén már hetvenhétezer VOLTozóról szólnak a híradások. Ez a növekmény már mikroszinten megmutatkozott a soproni Rózsadomb, azaz a kempinghez vezető Lővér körút gazdaglakta övezetében: a házak dombos oldalában iszogató punkok száma jócskán megugrott az előző évhez képest. (egyvalami persze nem változott: most is megjelent az a fajta lejmoló, aki öt perc alatt simán elfelejti, hogy már kért tőlünk egy cigarettát).
Nem csak a lányokat akarják az első sorokba
Péntek délutánt érzünk a bőrünkön, pedig már bőven este van, és mivel az előző napon inkább az elektronikák felé húzott a szívünk (aki lemaradt volna róla: csütörtöki beszámolónk képekkel együtt itt tanulmányozható „Úgy érzem magam, mintha már öt napja itt lennék” – VOLT Fesztivál in action 2008. July 05. 11:55 ), ma gitárokkal kezdjük a menüt. Véletlenszerűen összeverődött lánykolónia jelzi nekünk messziről, hogy már színpadon a The Moog, akikről sokadszorra is az a benyomásunk, hogy nagyon szeretnék már levakarni magukról az indie boygroup-státuszt.
Egyesek szimplán csak lebuzizzák őket, nem is csoda, ha az énekes Tonyó ennek ellentételezéseként olyan konferálásokat enged meg magának, hogy
szeretnénk, ha erre a számra tényleg megmozdulnátok, őrjöngjetek, rúgjátok hasba egymást.
Ó, pedig ha tudná, hogy az imént egy hazai nyúmetál banda gitárosa épp arról vallott nekem, hogy egészen jó kis zenekar ők. És igaza van – már csak az őket követő Amber Smith érettségét kell elérniük.
Professzionális nevettetők
Manu Chao produkciója húsz perc után is úgy tűnik, mintha még az első számnál tartana. Szívinfarktus nélkül hagyjuk ott őket.
Helyettük epedve várjuk az éretlenségből professzionális viccet csináló Sirqus Alfon társulatát. Nem is gondoljuk elsőre, hogy egy hajmeresztően megkomponált alternatív színházi darabot kapunk a következő percekben: az elöl kopaszodó, hátul rasztába font hajú frontember csapata nem más, mint a kilencvenes évek slágerklippjeinek gúnyrajza, túlzó koreográfiával, arcra kent banánnal, Firestarterrel és Mr. Vain-nel, közönségből felrángatott lánnyal meg a ritka fogsorú béna dobossal. Barackot annak, aki elmulasztotta őket.
Levezetőül Marky és MC Stamina showja kitűnő választásnak bizonyul, pedig fotózni cseppet nehezünkre esik a pallókon, amik a reájuk hulló lábzuhatagtól hullámmozgásba kezdenek. Amikor azonban a drum & bass berkekben komoly bepisiléseket okozni képes DJ a lemezjátszót kilencven fokban megdöntve kezd szkreccselni, méltóságteljesen eltesszük a gépet holnapra, mert most már minket is megillet a pogó.
Für Anikó tudta, hogy a 30Y egy szombathelyi buszjárat (volt)
Éreztük, hogy a szombatot nem zenei rendezvénnyel kell kezdenünk, ezért állóhelyet foglaltunk a VOLT Pódium beszélgetésen – hát nyilván, hiszen az ülők már csordulásig voltak. Fiala János vendége ma Für Anikó, akit bizony nem keneget hájjal, inkább megpróbálja őt kimoccantani a holtpontról majdhogynem kellemetlenbe hajló kérdésekkel, például hogy miért jött el fellépni a VOLT-ra, ha egyszer a fesztivál bevallottan nem az ő közege.
Ha nem tetszik, akkor legközelebb nem jövök
– hangzik a megnyerőnek nem nevezhető válasz. A feszültséget egyetlen légycsapásra oldja egy srác a közönségből, aki a mikrofont megkapva nem kérdez, hanem kinyilatkoztat: imádja a művésznő hangját, és punktum. Kirobbanó ováció jelzi, hogy ezzel nincs egyedül.Nemsokára belefutunk a Jacked-be, aminek láttán váratlanul az az asszociáció vág ösvényt tudatunkba, hogy az énekes a Gallagher-fivérekre, a gitáros meg a Franz Ferdinand-vezető Alex Kapranos fizimiskájára emlékeztet, amiből olyan rossz már eleve nem sülhet ki. A fiúk ügyesek, szenvedélyesek és szemtelenül fiatalok – már tudjuk, miből lesz a cserebogár.
Átesünk egy beavatási élményen is, megkóstoljuk az idei slágerétket, az Olé Churros-t, ami egy olajban kisütött tésztaszerűség megtöltve ízlés szerint karamellal vagy csokoládéval – a szlogenük szerint süti, ami beüt. Valami tényleg történhetett, mert észrevétlenül sikerült megtöltenünk a rendelkezésünkre álló üresjáratot Frank Popp együtteséig, ami viszont nem váltja be reményeinket a vidám funk vadóckodásra. Ámde a pótlást elvégzik a bécsi lakhelyű Rodney Hunter és feka vokalistái, akik éjfél után az egész 2008-as VOLT Fesztivál legélvezetesebb koncertélményét adják a Red Lounge-ban.
Sporttáskánk még félig tele, a karszalagot épphogy lenyisszantottuk, talán még az utolsó sörfoszlányokat büfögjük felfelé, s máris folytatása következik: öt nap múlva Balaton Sound, ahonnan szintén élménymegosztunk a Nyugat felületén. Mindenki legyen résen. A lányok is.
