Összecsapás lett a vége, hogy Will Ferrellt és a Red Hot Chili Peppers dobosát mindig összetévesztik

Persze csak barátságos módon, a dobok mögött mérkőztek meg egymással egy amerikai showműsorban.

Adott két amerikai sztár. Az egyikük ismert színész, főleg vígjátékokból ismert, mint például a Diszkópatkányok vagy A híres Ron Burgundy legendája. A másik pedig a Red Hot Chili Peppers dobosa, aki 1988 óta irányítja az egyik legfankibb kaliforniai gitárcsapat ritmusszekcióját. Így leírva semmi közös nincs bennük. Így megnézve viszont annál inkább:

Balon Will Ferrell színész, jobbon Chad Smith dobos
Nyugat.hu

A mélyen ülő szemek, az enyhén ősemberies fizimiska miatt se szeri, se száma az eseteknek, amikor összekeverték őket. A Verge újságírója egyenesen saját életéből merít: neki az apja hitte azt sokáig, hogy a kettő ugyanaz az ember, és ezt a gyanút csak erősítette az a tény is, hogy sosem lehetett őket látni egy légtérben.

Ezért most Amerika Friderikusz Sándorának, Jimmy Fallonnak a showműsorában mentek bele abba, hogy végre megmutassák, ők két külön lény, sőt, még barátságosan le is tudják játszani ezt a kontrasztot egymás között.

Mégpedig egy epikus dobcsatában:

És most, hogy a videó végi poént sem lőttük le, azt azért áruljuk el, hogy Will Ferrell nem tud dobolni. Az összes részt amit "tőle" hallottunk, valójában Chad Smith dobolta fel előre. Micsoda meta-poén! És akkor most bátran nézzük meg a videót még egyszer.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű