Sárkányos tragikomédiát fotóztunk, Weöres centenáriumra

Kukkantsunk bele, milyen lett a szombathelyi Weöres-darab, Fekete Ernővel, Kiss Marival és Trokánnal a főszerepben, Valló Péter rendezésében.

A költő így vall 1965-ben született művéről:

…nem végzetdráma, hanem az emberek kavarta viharok futása, különböző célok küzdelmének következményeként örök-forgású örvénnyé kavarodva. Sem a sárkányölő Szent György, sem a sárkány hívei nem diadalmaskodnak végérvényesen, mert mikorra győzne valamelyik, az örvény már másutt és másként sodor. Itt nem győz más, mint az a forró atmoszféra, mely mindent szerelmesen fojtogat és mindent gyilkosan fölemészt, de könyörtelen örök forgásában mégis a szakadatlan életet jelenti.

WSSZ: Szent György és a Sárkány
Czukor Balázs és Kiss Mari - katt a galériáért
Mészáros Zsolt

Arról pedig, hogy mit kíván üzenni drámájával a közönségnek, ekképp beszélt egy rádióinterjújában:

Azt, hogy az élet sokkal bonyolultabb, sokkal ellentmondásosabb, mint ahogy mindennapjainkban érzékeljük. Annyi sárkánnyal kell a ma élő embernek és a ma élő fiatalnak megvívni, erre vonatkozik tulajdonképpen a darab. Megoldást nem ad, csak az ellentmondásokat, az ellentéteket, a kérdéseket veti fel. A megoldást a saját életének megfelelően mindenkinek saját magának kell megtalálni.

WSSZ: Szent György és a Sárkány
Hűsítő színpadi csobbanás
Mészáros Zsolt

A drámát a szerző századik születésnapján, 2013. június 22-én mutatja be a Weöres Sándor Színház Valló Péter rendezésében. Címszerepben a szombathelyi születésű Fekete Ernő, a Katona József Színház tagja.

WSSZ: Szent György és a Sárkány
Orosz Robi és Fekete Ernő - katt a galériáért
Mészáros Zsolt

Weöres Sándor: Szent György és a sárkány
tragikomédia két részben – díszbemutató

Szereplők: GIORGIO lovag (Szent György)/Fekete Ernő m.v.
CANNIDAS, Silene királya/Trokán Péter
INGANGA, százéves anyakirályné/Kiss Mari
UTTAGANGA királykisasszony/Nagy Cili
LAURO, a király unokaöccse/Czukor Balázs
ISBEL hercegnő, Lauro féltestvére/Sodró Eliza
MIRON, a Sárkány főpapja/Jordán Tamás
SIRIO, silenei lovag/Kálmánchelyi Zoltán
ATHANAS, a király minisztere, valamint DRINUS réthor, nyomorék/Orosz Róbert
BARDANES, a király minisztere, valamint BATRACH, kocsmáros és hajós/Szerémi Zoltán
LYDIA, udvarhölgy, a Sárkány jegyese/Fekete Linda
CYNTHIA, udvarhölgy, a Sárkány jegyese/Varga Dóra
BARBARA, udvarhölgy, a Sárkány jegyese/Korponay Zsófi
NELLA, piaci árusnő/Alberti Zsófi
BRUTO, silenei katona/Redvulfus római katona Horváth Ákos
Duro, silenei katona/Scottus római katona Kelemen Zoltán
Silvano silenei katona/Afer római katona Kovács Gergely
A Sárkány KÉT PAPJA és KÉT PAPNŐJE/Budai Dávid, Poppre Ádám, Lévai Tímea, Ostyola Zsuzsanna
Díszlettervező: Horgas Péter
Jelmeztervező: Benedek Mari
Dramaturg: Duró Győző
Zeneszerző: Melis László Korrepetítor: Falusi Anikó Kellékes: Jenei Ágnes Súgó: Balogh Lívia Ügyelő: Németh Éva A rendező munkatársa: M. Kapornaki Rita Rendező: Valló Péter

Centenáriumi díszbemutató: 2013. június 22., Nagyszínpad

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra