Fojtogatta, majd halálra szurkálta barátnőjét egy férfi Zalaegerszegen

Hétfőn megkezdődött annak a 21 éves B. Barnabásnak a büntetőpere a Zalaegerszegi Törvényszéken, aki idén áprilisban fojtogatta, majd halálra szurkálta exbarátnőjét, a gimnazista B. Júliát. Az ügyész perceken át sorolta a lány sérüléseit, aki a bántalmazás során még életben volt. A férfi külön vallomást nem tett, de bocsánatot kért a tettéért.

Eszméletlenül sajnálom a történteket. Részvétem a hozzátartozóknak. Borzasztó belegondolni abba, hogy mekkora fájdalmat okoztam. Próbálnám semmissé tenni a történteket, de nem lehet

– mondta elcsukló hangon, írja a borsonline.hu.

Újabb részletek derültek ki a gyilkosságról, amikor dr. Gyergye Tamás, bíró a vádlott vallomásából idézett. Barnabás azt vallotta, hogy aznap öngyilkos akart lenni, és csak azért találkozott a volt barátnőjével, hogy utoljára lássa. A találkozó előtt pénzt vett fel egy automatából a saját temetésére. A higgadtan induló beszélgetés közben a férfi elméje akkor borult el, amikor volt kedvese azt mondta neki:

nem szeretlek már

Egy belső hangot hallottam, azt mondta: öld meg, tedd meg! Kiesett a kabátomból a kés, a hang így szólt: használd!

– idézte a férfi vallomását a borsonline.hu.

Via BorsOnline.hu


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek