A Tiszántúlon derült lesz az ég, másutt gomolyfelhők képződnek, amelyekből elsősorban a Dunántúl keleti felén helyenként zápor, néhol zivatar is kialakulhat - írja a met.hu. A déli, délkeleti szél zivatarok, intenzívebb záporok környékén, illetve a Fertő térségében erősödhet meg. A legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 21 fok között valószínű. Késő estére 3 és 12 fok közé csökken a hőmérséklet.
Este a záporok lecsengenek, reggelre általában kiderül az ég, de délen maradhat némi fátyolfelhőzet. Foltokban köd is képződhet. A déli, délkeleti szél hajnaltól az Észak-Dunántúlon ismét megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 0 és +8 fok között, a vízpartokon, magasabban fekvő helyeken 8 fok felett alakul, de a fagyzugokban gyenge fagy is lehet.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!