Zárásként nézegessen részeg mókust videón

Erjedt körtétől rúgott be.

Katy Morlok megszokta már, hogy egy mókus jár-kel a kertjében menetrendszerűen, azonban amit a napokban produkált az állat, azt ő sem akarta elhinni. - írja a femcafe.hu - A nő talált egy pár régi körtét a hűtőjében, és ha már van egy udvari takarítószolgálata a mókus személyében, úgy döntöt, nem dobja ki, inkább az állatnak adja.

Nem kellett sokat várni, a nő által Lil Rednek keresztelt mókus meg is jelent, és azonnal rávetette magát a királyi lakomára. Nem falta fel mindet, mégis útnak indult, ebben pedig még semmi különös nem volt, a meglepetés akkor történt, amikor egy óra múlva visszatért.

A mókus össze-vissza dőlt, szinte állni sem tudott. Kiderült, az első körtől annyira berúgott, hogy a mozgáskoordináció is hatalmas gondot okozott ezután. A nő levideózta az esetet, ám amilyen viccesnek tűnhet elsőre, számára annyira rémisztő volt a történet. Félt, hogy az állatnak baja esett. Szerencsére nem így esett, másnap bombaformában tért vissza Lil Red, ám ekkor már nem kapott bódító körtéket.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű