Zárt körű "kormányinfót" tarthattak fideszes újságíróknak a Karmelitában

Látták kijönni az épületből például Gajdics Ottót, Bencsik Andrást és Szalai Vivient is.

„Szerettem volna áthaladni a Színház utcán, ami egy közterület. Sajnos azonban ma sem sikerült. Az viszont újra kiderült, hogy vannak kivételes személyek, akik egyenlőbbek mindannyiunknál, rájuk valamilyen különös okból más szabályok vonatkoznak…” – írta kedden, lapunkhoz is eljuttatott közleményében Gelencsér Ferenc, a Momentum elnök-frakcióvezetője. Facebookra feltöltött videójában az is látható, hogy Bencsik András és Gajdics Ottó is a Karmelitából igyekszik kifelé.

A Media1 azonban több, Fidesz-közeli médium vezetőjét is kiszúrta a fentebb említett videóban. A lap felfedezni vélte Gajdics (a Szabad Föld főszerkesztője) és Bencsik (a Demokrata főszerkesztője) mellett még

  • Szalai Vivien TV2-hírigazgatót,
  • Csermely Pétert, a Mediaworks tartalomfejlesztési vezérigazgató-helyettesét
  • és Szajlai Csabát, a Világgazdaság című kormánypárti gazdasági napilap főszerkesztőjét is.
  • A portál megjegyezte, a videóból nem derült ki egyértelműen, hogy mit kerestek a Karmelitában a médiumok vezetői. Ugyanakkor megemlítették, elképzelhető, hogy egy zárt körű "kormányinfót" tartottak a főszerkesztőknek és igazgatóknak.

    Az viszont a videóban könnyen kivehető, hogy amikor Gelencsér megkérdezte Gajdics Ottótól, hogy épül a kommunizmus, akkor azt válaszolta, "neked".

    "Gajdics nem cáfolta tehát, hogy ebből az okból járt a kordonon belülről ebben a különös utcában, ahová a rendőrök párthovatartozástól függően döntenek, hogy ki léphet be és ki nem." - írta a portál.

    A lap kereste a rendőrséget azzal kapcsolatban, hogy mi alapján válogatják meg, hogy ki léphet be a kordonon túli területre, de eddig nem kaptak választ.

    Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

    A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
    A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Közélet