„Statiszta Béla vagyok, fizetett statiszta. Azért jöttem, hogy meglegyen a létszám.”
Valahogy ezzel az idézettel lehetne leírni azt, hogy mit kerestem én a tegnapi nap folyamán a ZTE – AC Milan barátságos (értsd: tét nélküli) labdarúgó mérkőzésen. Persze azért próbáltam egy nagy buliként felfogni az egészet, de ez nem mindig akart sikerülni, önhibámon kívül.
Hogy miért pont ide? Az tudni kell, hogy a családunkban úgy különösebben senki nem olyan nagy focirajongó, de aki igen, az rajong a milánói AC Milan focicsapatért. Amikor kiderült, hogy jönnek Magyarországra, hamar megszereztük a jegyeket, hogy aztán tudjunk majd menni szurkolni. Igen, csak hogy kiderült, lenne még egy plusz fő, aki jönne, és mivel nem sikerült egy újabb jegyet beszerezni az eredeti helyre, ezért az ötfős csapatunk egyik fele egy másik szektorban ült. A lényeg az, hogy így kellett valaki, aki beadja a derekát, és elmegy a meccsre. Na ez lettem végülis én.
Ahogy megérkeztünk a meccs helyszínére, Zalaegerszegre – nem túl nagy meglepetésre – eszméletlen mennyiségű Milan drukker tárult a szemünk elé, akik közül többen már ekkor is erősen illuminált állapotban voltak, mondván
13 év után újra Magyarországon játszik a kedvenc csapatuk.
Ezután már elkönyvelem magamban, milyen csapat ez a ZTE, hogy ilyen „fontos” meccsre nem jönnek ki a szurkolók (persze utólag kiderült, ezt így gondolni orbitális nagy hülyeség volt).
Ez volt a Milan busz? Ez.
A nagy „egymásra találások” után elindulunk Milan fanostul, mindenestül a stadion felé, mondván, 15 perc és jön a busz, mi meg majd nem látjuk.
Ezen kijelentés után úgy nagyjából egy óra múlva aztán tényleg megjelent egy busz, de többen azt mondják mellettem, hogy
„Ez nem a mi buszunk”
Mint kiderült, de, az volt. Én pedig egyetlen fotót sem tudtam a nagy bizonytalanság miatt csinálni, pedig amíg várakoztunk, fel voltam készülve arra, hogy a legjobb profilból csináljak majd képet. Na mindegy, a busz elment, nekünk meg lassan be kellene menni a stadionba.
„Hajrá ZTE”
A mérkőzés este 6-kor kezdődött, mi nagyjából olyan fél öt fele a helyünkön ülünk az egyébként elég lepusztult állapotban lévő – a Hali stadionhoz képest legalábbis biztosan – arénában. Ekkor talán még több milanos volt az arénában, mint ZTE-s, de aztán ez hamar megváltozott.
És miközben egyre több Zalaegerszeg szurkoló jön – és bennem összedől egy világ – egy másik tévhit is összedőlni látszott.
Eddig ugyanis úgy tudtuk, hogy igen jó helyünk lesz a 16-os vonalánál (ahova egyébként az első félidőben a Milan támadt). A kilátás tényleg jó volt, csak hát, a hangulat. Úgy ültünk, hogy gyakorlatilag a kör közepén ülve piros-fekete mezben minket csupa ZTE szurkoló vett körbe.
A fölöttünk ülő család (vagy baráti társaság?) elég megszállott drukker lehetett a kék-fehéreknél, ami abból következtethető ki a leginkább, hogy ha valami nagy akció nem volt a pályán, akkor az egyik közülük megszólaló, elég aktív szurkoló olyan showműsort nyomott le, hogy azt nehéz lett volna nem hallani bent a pályán is.
Hogy ezt miből gondolom? Ebből:
Összeomlik egy világ mindenkiben
Elkezdődött a mérkőzés, valahonnan a lelátóról egy gyerek kezdi el kiabálni, hogy „Szerintem 0-0 lesz” illetve, hogy a „ZTE szerintem nyer”. Na persze aztán én kinevetem, de miután az első percekben a ZTE tényleg megszerzi a vezetést, mellettem mindenki rosszul lesz.
A hazai szurkolók pedig felhatalmazást éreznek arra, hogy még jobban nekiálljanak ordibálni, amit aztán a második ZTE gól is tovább erősít bennük.
Jó szokáson ne változtass – szokták mondani – és ennek jegyében a hazaiak berúgják a harmadikat. A Milan szurkolók hangulatát ekkortájt leírni sem lehet. Nem szokásom a pozitív életszemélettel figyelni a dolgokat, de most csak annyit tudtam mondani – magamat is meglepve – hogy egy meccs 90 percig tart, várjunk.
A szépítésre nem kellett sokat várni ezután. A Milan 11-eshez jut, így már az első félidőben 3-1 az eredmény. Ez végül az első félidőben így is marad.
Mellettem édesanyám és a nagybátyám ekkor egy kicsit megnyugodnak, de persze messze még a vége. Nagybátyám meg is jegyzi, hogy a felesége úgy engedte el a mérkőzésre, hogy ha nyer a ZTE, akkor annyit ihat, amennyit szeretne, persze nem vizet. Elmondta, életében nagyjából négy-öt Milan meccsen járt, de csak az egyiken, 13 évvel ezelőtt sikerült a csapatnak nyernie ezek közül.
És a meccs végeredménye is mutatja: ez az átok most sem törik meg. A ZTE a második félidőre látszólag elfáradt, inkább csak védekezik, de azt meglepően jól. Olyannyira jól, hogy a vendégcsapat csak az utolsó percekben tudott szépíteni 3-2-re. Végül tehát a ZTE megverte az AC Milant. Ezek után távozunk a stadionból, de az este még nem ért véget.
Adok neked papírzsebkendőt
Aki Milan szurkoló, a meccs után elég rosszul – és még szépen fogalmaztam – érezhette magát, ha Zalaegerszegre ment, ahol hamar híre terjedt az itteniek sikerének. Olyannyira, hogy egy kis sétánk alatt a dugóban álló autók hátsó ülésén ülő idős bácsik ZTE sálat szorongatva kiabáltak utánunk, hogy „Éljen a bajnokcsapat”.
Volt, hogy valaki visszakiabált, de nem ez volt az igazán jellemző, mi csak nyugodtan – Milan mezben – megpróbáltunk végigmenni a városon, és enni valamit. Egy kis étterembe betévedve (elég messze a stadiontól) aztán jött a fekete leves. Azután, hogy felvették a rendelésünket, egy férfi jött be azzal, hogy ad nekünk papírzsebkendőt, hogy legyen mibe törölni a könnyeinket. Ezután volt még néhány ilyen próbálkozás, de nem különösebben törődtünk egyikkel se, viszonylag békés hangulatban, de annál fáradtabban hazafelé vettük az irányt.
Annyit azért a végére hozzátennék: A mérkőzés barátságos (vagyis tét nélküli) és felkészülési volt, egyik csapat teljesítményébe sem számít majd bele.
A különbség a 20 évvel ezelőtt ZTE – Manchester United mérkőzés között az, hogy az akkor egy BL-selejtező volt, vagyis komoly tétje volt. Ennek ellenére elég nagy teljesítmény, hogy a Zalaegerszeg megint meg tudott verni hazai pályán egy világszinten ismert csapatot.
Az NB I. egyébként a jövő pénteken indul majd, akkor a Zalaegerszeg idegenben játszik a Honvéddel.
