Az Oscar-díjas színésznőt LA-ben kapták le először, mióta bejelentette, hogy első gyermekével várandós.
Anne Hathaway csupa mosoly volt szombaton, amikor férjével, Adam Shulmannel reggelizni mentek Los Angelesben. A színésznő nemrég jelentette be, hogy terhes, ami már a bő pólón keresztül is látszott. A pár 2012-ben házasodott össze, és a színésznő már korábban is beszélt arról, mennyire szeretne családot:
16 éves korom óta arról álmodom, hogy anya legyek, most 30 vagyok, és szeretnék egy bizonyos méretű családot. Először egy egészséges kisbabára vágyom, aztán jöhetnek kistestvérek, és akár adoptálnék is.
Via InStyle.com
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!