Antiszemita fiúk erőszakoltak meg egy 12 éves zsidó lányt Franciaországban

Az elkövetők is 12-13 évesek.

Három, 12-13 éves fiú erőszakot meg egy 12 éves zsidó lányt Franciaországban. A megrázó esemény Párizs egyik elővárosában, Courbevoie-ban történt. A fiúk egy parkból hurcolták el a lányt egy kihaltabb környékre, és a csoportos erőszak közben antiszemita sértésekkel illették - írta a BBC.

25 éves a Nyugat.hu. Ne feledd, ide kattintva támogathatod következő 25 évünket!
Támogatom

A három elkövetőt hétfőn letartóztatták, csoportos nemi erőszakkal, antiszemita inzultusokkal és halálos fenyegetéssel is gyanúsítják őket. Utóbbi azért került a listára, mert az egyik fiú megfenyegette a lányt, hogy megölik, ha szól a rendőrségnek.

A zsidóellenes erőszak miatt tüntetést is tartottak az országban. Emmanuel Macron államfő az antiszemitizmus terjedéséről beszélt amikor elítélte a támadást. Ezzel együtt azt kérte Nicole Belloubet oktatási minisztertől, hogy az iskolákban beszéljenek a gyerekekkel a rasszizmusról és a zsidógyűlöletről. Gabriel Attal miniszterelnök "abszolút aljasnak" jellemezte a történteket, és hozzátette, hogy az október 7-i Izraelt ért Hamász támadás és a gázai háború kitörése csak szította az antiszemitizmust Franciaországban.

A francia főrabbi, Haim Korsia azt kérte, hogy a három fiú határozott büntetést kapjon. A Franciaországi Zsidó Intézmények Tanácsa januári jelentése szerint 2022 és 2023 között 284 százalékkal nőtt az antiszemita cselekmények száma, ezek 13 százalékát az iskolákban követték el. Franciaországban egyébként jelentős muzulmán közösség él.

Az országban előrehozott parlamenti választásokra készülnek, így a kampányt is tematizálja ez az eset. A szélsőbal szerint nincs jelen az "antiszemita rasszizmus" a szélsőjobb pedig a "szélsőbal által stigmatizált zsidókról" beszél, de ígérik, küzdeni fognak a jelenség ellen.

Címlapképünk csak illusztráció.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek