Hat napon keresztül lakott anyja holttestével egy szobában és közben végig italozott

Nem hívott segítséget, 10 hónap börtönre ítélte a Szombathelyi Járásbíróság.

Jogerősen 10 hónap börtönbüntetésre ítélte a Szombathelyi Járásbíróság azt az évtizedek óta alkoholproblémákkal küzdő férfit, aki combcsonttörést szenvedett édesanyjához nem hívott segítséget és az asszony napokkal későbbi halála után is az alkoholhoz menekült.

halott anyja mellett italozott
Tánczos Mihály

A Szombathelyi Járásbíróság tárgyalta M.B. ellen a segítségnyújtás halált okozó elmulasztásának a segítségnyújtásra egyébként is köteles által elkövetett bűntette miatt indult ügyet.

A vádirat szerint az italozó életmódot folytató vádlott egy leromlott állapotú családi házban élt és egy szobában aludt 87 éves édesanyjával. A sértett nehézkesen mozgott, a házban bottal közlekedett, de onnan már nem járt ki. A sértett 2014. november 11-én délután elesett az előszobában, combcsont nyaktáji törést és egyéb sérüléseket szenvedett, amely miatt járásképtelen lett, nagy fájdalmai voltak a haláláig.

A sértettet ért balesetet észlelte az ittas vádlott, de egyedül nem tudta felsegíteni anyját, ezért elment a kocsmába, ahol egy ismerőse segítségét kérte, majd vele az ágyra fektették a sértettet. A vádlott sem a baleset napján, sem azt követően a sértett orvosi ellátása iránt nem intézkedett, annak ellenére, hogy a nagyfokú fájdalom számára is felismerhető volt.

2014. november 20-án -9 nappal az elesés után- a sértett elhalálozott. A halála a combcsonttörés, emiatti zsírembolizáció, továbbá traumás shock okozta légzési és keringési elégtelenség folytán állt be. Amennyiben a sértett a balesetet követően rövid időn belül szakszerű orvosi ellátásban részesült volna, úgy reális esély lett volna életének megmentésére.

halott anyja mellett italozott
Tánczos Mihály

A vádlott észlelte a sértett halálát, de azt nem jelentette, hat napon keresztül a holttesttel egy szobában lakott és közben mindvégig italozott. A hatóságot a vádlott ismerőse értesítette, amikor 2014. november 26-án a vádlottat meglátogatta.

A büntetlen előéletű M.B. a 80-as évek óta az alkohol rabja. Alkohol karrierje egyre inkább az ital megszerzéséről szólt. A férfi 2000. óta munkanélküli, édesanyja nyugdíjából éltek ketten. Az asszony kb. 100 ezer forintos nyugdíjából egy ideje 40 ezer forintot a szomszéd kezelt, a külföldön élő unokával történt megállapodás alapján. Eszerint M.B. heti 10 ezer forintot kapott, hogy ne költse azonnal alkoholra a pénzt.

Az alkoholista férfi rendszeresen kért kölcsön pl. az egyik szomszédjától, de a pénzt rendben vissza is fizette. A szakértő szerint ehhez érdeke is fűződött, hiszen tudta, hogy ha nem fizet, akkor nem kap több kölcsönt és nem tud alkoholhoz jutni. A férfi alkoholfüggősége maximálisan meghatározta a mindennapjait. 2003-ban már pszichiátrián is járt emiatt. Személyisége hanyatlott, a mindennapi értékek elsikkadtak. Az elmúlt években már személyi higiéniájára sem figyelt oda. Észlelte ugyan a külvilág eseményeit, de nem tulajdonított neki jelentőséget.

A tárgyaláson elhangzott, hogy a férfi – a maga módján – szerette az édesanyját, egyetlen tanú sem állított mást és alkoholista fejjel gondolkodva még az is érdekében állt, hogy édesanyja minél tovább éljen, hiszen az ő nyugdíjából tudott alkoholt venni.

halott anyja mellett italozott
Tánczos Mihály

Az asszony 2014. novemberében elesett és súlyos combcsonttörést szenvedett. Fia és egy barátja (ivócimborája) ágyba fektették a szenvedő asszonyt, de segítséget, orvost nem hívtak. M.B. elmondása alapján ellátta édesanyját, mosdatta, etette és nem látott rajta sérülésre utaló jeleket, anyja pedig soha nem panaszkodott. A férfi azt is mondta, hogy édesanyja lábra tudott állni, minden nap felkelt, illetve amikor vitte neki a 30 cm-es tepsit, hogy abba végezze el a dolgát, akkor az asszony a lábát is fel tudta emelni.

Az orvosszakértő azonban a boncoláskor feltárt sérülés alapján cáfolta ezt. Beékelődött törést találtak, kiterjed, több tenyérnyi bevérzéssel, duzzanattal, amit mindenképpen észlelnie kellett a gyanúsítottnak, de ha ez nem is tűnt fel neki, akkor a kifelé fordult alsó végtag nem kerülhette el a figyelmét. A szakértő kizárta azt is, hogy ilyen sérüléssel az asszony felemelte volna a lábát. A bíró kérdésére, hogy a mozgatás milyen fájdalommal járhatott, az orvos azt felelte: jelentős…

A szakértői jelentésből az is kiderült, hogy az asszony életének megmentésére reális esély lett volna, ha időben –akár a balesetet követő egy-két nap múlva is- orvosi ellátásban részesül.

halott anyja mellett italozott
Tánczos Mihály

Az édesanya 9 nap szenvedés után meghalt. Fiában felmerült ugyan, hogy erről valakinek szólni kellene, de előtte még elment inni és napokra kiütötte magát. Végül egy ismerős értesítette a hatóságokat. A férfi rendőrségi kihallgatásán megkezdődtek az alkohol elvonási tünetek, majd hallucináció és a tudattartalmak szétesése jelentkezett, amit gyógyszerekkel csillapítottak.

A férfi szabadlábon védekezett. Jelenleg közmunkásként takarít, parkot, buszmegállót gondoz, napi 8 órában. Havi 52 ezer forintot keres ezzel. Bevallása alapján gyógyszert már nem szed és napi két üveg sört iszik.

halott anyja mellett italozott
Tánczos Mihály

Ez az enyhítő körülmények felsorolásakor is előkerült a büntetlen előélet mellett.

Cikkünket hamarosan részletekkel és videóval frissítjük.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló