Az Agrárminisztérium lapunkhoz is eljuttatott közleményében az áll, hogy az elhibázott brüsszeli szankciók miatt egész Európában történelmi magasságba emelkedtek az energiaárak és ezáltal az élelmiszerárak is, az életbe lépett olajszankciók pedig csak még tovább súlyosbították a helyzetet.
A kormány továbbra is elkötelezett a családok támogatása mellett, ezért fenntartja az élelmiszerár-stopot – emelte ki az agrárminiszter.
Nagy István arról beszélt, hogy az ársapkák működnek, a vásárlók ugyanis azokból a termékekből vásárolnak többet, amikhez olcsóbban jutnak hozzá. Az AKI Piaci Árinformációs Rendszer adatai alapján az ársapkás termékekből több fogyott idén 2021 ugyanezen időszakához képest.
A legnagyobb, 81%-kos növekedés a 2,8%-os UHT tej esetében figyelhető meg, a többi ársapkás termék esetében is 25%-nál nagyobb a fogyasztás bővülése. Lisztből 27%-kal, napraforgó étolajból 44%-kal, csirkemellből 34 %-kal, csont nélküli sertéscombból 46%-kal fogyott több idén eddig, mint az előző év azonos szakaszában.
A közleményben azt is írják, hogy az is lehet a mennyiségi növekedés oka, hogy a vásárlók raktároznak ezekből a termékekből.
Az agrárminiszter már korábban is beszélt arról,
Az emberek „lelkesedésének” tudja be az agrárminiszter, hogy rárepültek az árstopos termékekre 2022. November 12. 16:11 hogy szerinte csak be akarnak spájzolni a vásárlók, mert félnek, hogy véget fog érni az „akció”. Tehát az emberek „lelkesedésének” tudja be, hogy hiány van az árstopos termékekből.