Óriási meccsbe botlottunk kedd délután Szombathelyen

Apró lábak nagy bajnoksága zajlott a Mocorgó óvodában. UTÁNPÓTLÁS!!!!!

Egy óriási meccsbe botlottunk, amikor kedd délután betoppantunk a Mocorgó ovi udvarára. Négy-négy lelkes lurkóból álló ovis csapat kergette a labdát a nemrég felépült focipályán Stadion helyett focipálya - a Derkovits fejlődik 2015. October 14. 14:46 . Akkora odaadással játszottak, hogy még a "nagyokat" is lenyomhatták volna.

Összesen nyolc szombathelyi ovi vett részt a bajnokságon, közülük a négy legjobb játszott egymás ellen a döntőben. A picik komolyan vették a feladatot, öröm volt nézni a meccseket. Közben azért meglepődtünk, hogy már most mekkorát rúgnak, amikor eltalálták a "stadion" falait. Persze a szülők és az óvónénik végig a pálya mellől biztatták a kis csapatokat, akik tényleg beleadtak apait-anyait.

I. Switelsky Ovi-Foci bajnokság díjátadása
Tisztára, mint a nagyok - A képekre kattintva galéria nyílik
Vágvölgyi Bálint

A mérkőzések után az összes ovis sorrendbe állt, majd felvonultak a szervezők és a szülők előtt. Jött is az eredményhirdetés, majd kiosztották az érmeket, amiket Puskás Tivadartól és Várhidi Pétertől, a magyar labdarúgó-válogatott egykori szövetségi kapitányától vehettek át a nyertesek. Senki sem maradt érem nélkül, minden csapatot díjaztak valamilyen kategóriában.

Ma mindenki nyertes volt

A Barátság Óvoda focistái a legbátrabban küzdők címét nyerték el maguknak a bajnokság során. A Maros Óvoda lett idén a legkitartóbb csapat, a Szűrcsapó ovi növendékei játszottak a legsportszerűbben, a házigazdák, a Mocorgó ovisok lettek a legügyesebben cselezők, míg a Gazdag Erzsi csapata kapta a legösszetartóbbak címét. A dobogó harmadik fokán végzett a Hétszínvirág Óvoda, második lett az Aréna ovi, az aranyérmet pedig a Benczúr Gyula utcai ovisok nyerték el. Megérdemelten lettek elsők, hiszen az egész bajnokság során veretlenek tudtak maradni.

I. Switelsky Ovi-Foci bajnokság díjátadása
A vándorkupa, amit idén először adtak át
Vágvölgyi Bálint

Az érmek mellé az ovisok kaptak egy hátitáskát, amikhez járt egy strandlabda, egy Ovifocis zászló, és egy színező, amiben a magyar válogatott játékosait színezhetik ki a kedvük szerint. Miután Ács Mónika, a Swietelsky kommunikációs vezetője, és Dr. Molnár Andrea, az Ovifoci Alapítvány Kuratóriumi elnöke kiosztották a díjakat, megtudtuk, hogy mind a nyolc óvodában megépültek a mini stadionok, amik már csak az átadásra várnak. Éppen ezért a bajnokság szervezői kaptak egy darabkát a focipályák műfüvéből, mire az ovisok összesúgtak, hogy:

Nem ér! Most nekik is lesz pályájuk az irodájukban?!

Ezután a picik megragadtak egy-egy lufit, amit néhány pillanat múlva a levegőbe engedtek, ezzel jelezve a külvilág felé, hogy meglett a nyertes. A nagy élmények után kaptak még egy focipálya alakú tortát is, amit boldogan majszoltak az apró focisták.

I. Switelsky Ovi-Foci bajnokság díjátadása
Ilyen sok lufi röppent a magasba
Vágvölgyi Bálint

Az eredményhirdetés után váltottunk néhány szót Várhidi Péterrel. Ő azt gondolja az Ovifociról, hogy egy igen jó kezdeményezés, és nagyon örül, hogy ilyen jól működött a bajnokság Szombathelyen. Szerinte az alapítvány fő célja, hogy korán, még az oviban megszerettesse a fiatalokkal a futballt, akik remélhetőleg később sem hagyják majd abba a labdarúgást. Habár sok jó játékost láttunk a délután folyamán, azért még korainak találta megmondani, hogy kikből lesznek a jövő nagy focistái. Mint mondta, ez majd akkor dől el, amikor az utánpótlás csapatokban edzenek.

I. Switelsky Ovi-Foci bajnokság díjátadása
Puskás Tivadar és Várhidi Péter kezet ráztak, majd megbeszélték, hogy mi a helyzet az EB-vel
Vágvölgyi Bálint

Persze nem mehettünk el anélkül, hogy nem kérdeztük meg tőle, mit vár a holnapi magyar-portugál meccstől.

Már egy döntetlennek is nagyon örülnék

- mondta, de hozzáadta, hogy bízik a győzelemben. Szerinte az lenne az ideális, hogy a csoportból másodikként jutna tovább a magyar csapat, mert így könnyebb dolgunk lenne a következő csoporttársaink ellen. Ő is, mint az összes kis játékos, reménykedik, hogy minél tovább versenyben tud maradni a válogatott.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport