Mosolyt varázsolt a beteg gyerekek arcára az Aptiv

Immár ötödik alkalommal szervezte meg az Összefogás a Mosolyért Egyesület a Mosolynapot június 1-jén, melynek célja, hogy mosolyt csaljon a krónikus beteg gyermekek arcára.
Aptiv Services Hungary Kft.

A rendezvény fő támogatója immár második éve az Aptiv Services Hungary Kft. volt. A cég idén is 1 millió forintot adományozott az egyesületnek.

Nagyra becsüljük az egyesület munkáját és örülünk, hogy ebben az évben is hozzájárulhattunk a gyermekek mosolyához

– mondta Kopfensteiner Eszter, az Aptiv HR vezetője.

Aptiv Services Hungary Kft.

Az egyesület elnöke, dr. Bazsó Dóra mindent megtett, hogy jól érezzék magukat a gyerekek. Volt minden, ami a gyermekek szíve vágya: mentő-, tűzoltó-, rendőr- és kukásautó, motorok, arcfestés, csillámtetkó, színház, hastánc és persze ennek köszönhetően sok-sok angyali mosoly. Ezúttal is a szombathelyi reptér adott otthont a Mosolynapnak.

Aptiv Services Hungary Kft.

Az Aptiv és a Társadalmi Felelősségvállalás

Az Aptiv Szombathely csapata büszke arra, hogy csatlakozhatott ehhez a kezdeményezéshez, mivel elkötelezettek a helyi közösségek támogatása iránt.

A helyi közösséggel történő együttműködés érdekében az Aptiv folyamatosan kutatja a támogatás lehetőségeit és hogy milyen módon fektethet be a jövő generációjának szakértelmébe.

Aptiv Mosolynap 2019
Kattints még több képért a Mosolynapról!
Aptiv Services Hungary Kft.

Az Aptiv Szombathelyen

Az Aptiv 1991 óta működik Szombathelyen. A vállalat jelenleg két üzemet működtet Szombathelyen – mintegy 2.000 fő alkalmazásával –, amely üzemek autóipari alkatrészeket állítanak elő piacvezető, elsősorban európai autógyárak számára.

Az Aptiv a legújabb elektronikai, elektromos és aktív biztonságtechnikai technológiák alkalmazásával olyan termékeket biztosít az autógyártóknak, amelyek által a járműveket a még inkább környezetbarát felépítés és működés, a biztonság, valamint a külvilággal való még fokozottabb összekapcsoltság jellemez.

Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!