Inflációkövető díjkorrekció álnéven drágul meg jócskán a telefon és az internet

Akkora az áremelés, hogy a határozott idejű szerződéssel rendelkező ügyfeleknek is megengedik a felmondást.

A Vodafone 9,39 százalékos inflációkövető díjkorrekciót alkalmaz januártól, adta hírül a 24.hu.

A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

A Vodafone Magyarország sajtóosztálya szerint 2023. január 2-tól ilyen mértékű – a hatályos Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF) szerinti – automatikus díjkorrekciót alkalmaznak lakossági, egyes flottás és kisvállalati ügyfeleiknél. Az díjkorrekció az otthoni és a mobil szolgáltatások előfizetési díjait egyaránt érinti.

Nyugat.hu

A lap szerint a másik három nagy szolgáltatónál is meglépik az inflációkövető díjemelés.

Bár egyoldalú szerződésmódosításra korábban nemigen volt a szektornak lehetősége, egy 2018-ban életbe lépett egységes EU-s hírközlési kódex teljesen átírta a korábbi szabályokat. Ez pedig megteremtette annak lehetőségét is, hogy a távközlési szolgáltató egyoldalúan, de indoklással módosíthassa az ÁSZF-ét, azzal, hogy

a határozott idejű szerződéseknél is biztosítja a felmondás lehetőséget az ügyfeleknek.

Azaz a szolgáltatók a hatósággal egyeztetve emelték be a díjemelésükhöz szükséges kiskaput.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) ugyanis kiemelte, ha a szolgáltató a szerződésmódosítás során betartotta a vonatkozó szabályokat, és a bevezetett feltétel pontosan tartalmazza, hogy hogyan fog történni a díjak változása, akkor ez a szolgáltatói lépés nem jogszerűtlen.

A szolgáltató által alkalmazott díjkorrekció csakis akkor jogszerűtlen, ha az nem kellően objektív, mértéke és időpontja nem látható előre; vagyis az NMHH a szolgáltató saját belátására, üzleti döntésére bízza, hogy korrigál-e díjakat, azt mikor teszi, valamint milyen mértékben.

A KSH január 13-i gyorsjelentésében egyébként azt írta, hogy 2022-ben a fogyasztói árak átlagosan 14,5 százalékkal nőttek.

adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek

Tovább az oldalra