Személyi sérülés nélküli közlekedési baleset történt kedden délelőtt Vasasszonyfa és Tömörd között a 8639-es úton.
Csepreg irányába tartott egy rönkszállító jármű, amit egy másik teherszállító követett. Az utánuk érkező Volkswagen fiatal vezetője a két jármű előzésébe kezdett, egy jól belátható, egyenes szakaszon.
A sofőr elmondása alapján a sorban másodikként haladó jármű "kidugta az orrát", mint ha előzésbe kezdene. A személyautó vezetője balra kormányozta a járművét, ami a menetirány szerinti bal oldalon letért az útról, nekihajtott egy kilométerszelvényt jelző táblának, majd árokba csapódva felborult és az úttestre visszasodródva állt meg.
A balesetet észlelte a két teherszállító vezetője is, akik megálltak és megvárták a baleseti helyszínelőt. Arról nincs információnk, hogy az általuk elmondottak mennyire csengenek egybe a személyautó vezetőjének állításával.
A helyszínre csepregi tűzoltók érkeztek.
A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Érdekesség, hogy az időjárási viszonyok miatt jól látszott a baleset helyszínéről az ausztriai Schneeberg. (A kép jobb oldalán.)
Szabad szemmel csak nehezen észlelhető, de erős nagyításban felbukkan egy vasi nevezetesség, a kőszegi Kálvária templom is.