Mi is írtunk már többször a durva havazásról, ami az elmúlt hetekben érte az Alpokat, és ami miatt több helyen is a legmagasabb szintű lavinariasztás van érvényben. A minap egy elég félelmetes videót is hoztunk, amit látva egyáltalán nem csodálkozunk, hogy már 180 osztrák utat lezártak a lavinaveszély miatt.
Egyébként lapunk egyik munkatársának egy Salzburg közelében élő ismerősétől tudjuk, hogy közel 3 hétig folyamatosan havazott, így a faluban 3 méter, a hegyekben pedig 8-10 méteres a hó.
A durva hóhelyzet miatt pedig biztos sok magyar fejében megfordult már, hogy mi lesz, ha ez egyszer elolvad. Hatalmas árvizekkel kell majd küzdenünk nekünk is Magyarországon? Vagy csak az osztrákokat érinti majd a nagy olvadás? Megkérdeztük hát a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóságot, akik elárulták, hogy ez sok mindentől függ, de folyamatosan figyelemmel kísérik a történéseket és felkészülnek a legrosszabbra is.
A Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetője, Gaál Róbert a következő közleményt küldte lapunknak:
Január első felében az Alpokban nagy mennyiségű hó esett. Ennek következtében a Duna vízgyűjtőjén az elmúlt 20 évben tapasztalt, az erre az időszakra jellemző maximális hó felhalmozódás következett be, a 2018-as évhez hasonlóan.
A Tisza vízgyűjtőjén január közepére szintén a maximumot közelítő hó felhalmozódás tapasztalható.
Az olvadási időszak normálisan márciusban kezdődik, ezután következhetnek be kisebb- nagyobb árhullámok az időjárási körülmények (langyos eső, melegedés, meleg szél stb.) függvényében. Szerencsés esetben a nagy hó mennyiség egyenletesen elolvad 1-2 hónap alatt, mint pl. 2018-ban, jelentősebb árvizek nélkül. Rosszabb esetben, pl. egy korai szélsőségesen meleg, csapadékos időjárás hatására, rendkívüli árhullámok is keletkezhetnek, mint pl. a Dunán 2000-ben, vagy 2002-ben, 2006-ban történt.
A Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság természetesen folyamatosan figyelemmel kíséri a hidrometeorológiai helyzetet és ennek függvényében megteszi a szükséges védekezési előkészületeket, ill. ha védekezésre kerül sor, akkor a megfelelő rendben és a rendelkezésre álló védelmi tervek alapján ezt végrehajtja a szükséges eszközökkel.
Az Igazgatóság működési területén lévő vízgyűjtőkön (Rába, Mura) jelenleg nincs szélsőségesen nagy hó készlet. A Mura folyó felső vízgyűjtőjén jelenleg a maximumhoz képest kb. 80%-os a hó felhalmozódás.