A Károlyi Gáspár térről tartott a Magyar László utca irányába egy Skoda Szombathelyen, hétfőn, dél környékén. Az autót vezető hölgy a Savaria Egyetemi Központ főbejáratánál megállt a kijelölt gyalogátkelőhely előtt és átengedett egy gyalogost. A Skoda mögött nagy fékcsikorgás hallatszott, majd egy Peugeot ütközött az álló autó hátuljának.
Az ütközés ereje átlökte a Skodát a zebrán. A gyalogos az utolsó pillanatban tudott elugrani a jármű elől. A balesetben senki nem sérült meg. A Peugeot vezetője készségesen elmondta a nyugat.hu-nak, mi történt.
-
Egy pillanatra lenéztem a papírokra és amikor visszanéztem már késő volt. Fékeztem, közben láttam jobb oldalon egy gyalogost, balról pedig egy másik autó érkezett. Úgy láttam a legjobbnak, ha az előttem állóba csúszok bele. Figyelmetlenség volt, hibáztam. Ez a baleset az én hibámból történt
- mondta a férfi.Egy pillanat alatt...
A "pár pillanatig" tartó félrenézések sokszor okoznak balesetet. Gyakori, hogy a balesetet szenvedő autóvezetők SMS-t írnak, vagy olvasnak, CD-t cserélnek, a táskájukban keresnek valamit, vagy az anyósülésről leesett tárgyat próbálják felvenni. Néhány másodperc kiesése azonban könnyen tragédiához is vezethet. Javasoljuk az autóvezetőknek, hogy inkább húzódjanak félre és álljanak meg a matatás idejére, de ne kockáztassák sem a maguk, sem mások életét.
Nem akartuk újból beszúrni a buszsofőrről készült videót (vonatkozó cikkünknél megtalálják), inkább kerestünk egy másik, hazánkban nem túl ismert videót, ami jól szemlélteti, mi múlik néhány másodpercen. Gyengébb idegzetű nézőink megijedhetnek, de ha vezetnek, akkor nekik is javasoljuk a kampányfilm megtekintését.