„Atyaúristen, Wartburggal kellett volna jönnünk!” – A szombathelyi Wimmer Ágoston utca

Hirtelen felindulásból újabb epizóddal gyarapodott a város legrosszabb utcáit bemutató videosorozatunk.

A szerkesztőségben arra a következtetésre jutottunk, hogy ideje lenne folytatnunk az illegális szemétlerakással foglalkozó Tetthely sorozatunkat, amelyet, mi tagadás, kissé elhanyagoltunk az utóbbi hónapokban.

Amikor a lehetséges forgatási helyszínt kerestük, eszünkbe jutott, hogy a sorozat annak idején részben azért indult, mert egyik olvasónk felhívta a figyelmet az oladi városrész és Parkerdő közötti földutakra, mondván, azok az illegális szemétlerakás forró pontjai. Aztán persze mégsem mentünk ki, találtuk helyette annyi mást.

Most viszont kimentünk. Nos, a jó hírünk az, hogy nem láttunk jelentős mennyiségű illegális szemetet az említett utak mellett (az a néhány autógumi említésre is alig méltó), vagy összeszedték az illetékesek vagy az embereknek kezd benőni a fejük lágya.

Örömünk azonban nem volt felhőtlen.

Merthogy miközben a helyszínt közelítettük meg, a város határában egy rettenetes állapotú utcára bukkantunk, így hirtelen felindulásból elkészítettük a Szombathely legrosszabb utcái sorozatunk legújabb epizódját.

Mészáros D. Zsolt

Mint kiderült, a Wimmer Ágoston utcáról van szó, amelyre olvasóink már korábban felhívták a figyelmünket.

Így aztán kiszálltunk az autóból, hogy visszatérjünk a sorozat kezdeti stílusához, amikor is egyszerűen bemutattuk ezeket a jobb sorsra érdemes utcákat, nem titkolva, hogy ezzel nyomás alá helyeznénk a döntéshozókat.

Az utcafelújítások időközben elkezdődtek Szombathelyen, de bőven akad még mit tenni, hiszen olvasóink körülbelül száz helyszínt jelöltek a kétes toplistára.

Wimmer Ágoston utca
Mészáros D. Zsolt

A Wimmer Ágoston utcában nemcsak irdatlan kátyúk vannak, de olykor azt sem lehet megállapítani, meddig tart az aszfalt vagy hogy létezik-e egyáltalán járda.

Mintha csak kézigránátokat robbantott volna valaki a házak között.

Miközben szemrevételeztük a helyszínt, azt láttuk, hogy az ott lakók meghökkentően ügyesen lavíroznak az autókkal és a kismotorokkal a kátyúk és az egyéb útburkolati csapdák között; látszik, hogy volt idejük kitanulni a járást.

Gyanítjuk, egy darabig még szükségük lesz erre a képességre.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Video