Leszúrt huszárok
A Bartók körúton poroszkált nyolc peckes huszár szerdán délelőtt Szombathelyen. A Szent István parkba tartottak rendőri felvezetéssel. Az arrajárók vidáman integettek nekik, fényképezték őket a ragyogó napsütésben. Az idillnek azonban a park előtt néhány szitokszó vetett véget. A rendezvénynél várakozó, ló nélküli társuk ugyanis úgy huszárosan le...teremtette őket, amiért négy percet késtek. A huszárok gyorsan elfoglalták helyüket és már kezdődött is a zászlófelvonás. Helyi katonai- és határőr erők híján az idén is a győri Arrabona Légvédelmi Rakétadandár katonái adták a díszőrséget és segédkeztek a zászlófelvonásnál, koszorúzásnál.
Díszhelyen az új kenyér
A Hermann Ottó Szakképző diákjai penderültek elő a Szent István szobor mögül és tartottak zenével, prózával, énekkel fűszerezett előadást. A trikolorral átkötött veknit ünnepélyesen helyezték el Szent István előtt. Szereplőkkel együtt kb. 200-250 ember lehetett a téren. Sokan árnyékból figyelték az eseményeket.
Rektori szavak
"Adj emberséget az embernek, adj magyarságot a magyarnak" - ezzel a József Attila idézettel kezdte ünnepi beszédét prof. dr. Gadányi Károly, a NYME Savaria Egyetemi Központ rektora. "Ilyenkor mintha az események kicsit felgyorsulnának. Vezetők, politikusok avatnak, megnyitnak, átadnak. Ez nem baj, hiszen amit tettünk, azt ne hallgassuk el, tegyük közkinccsé. Az ünnepeket azért álmodták meg, hogy üzenetük legyen. Az elmúlt évtizedekben augusztus 20. többféle megítélést kapott. Volt az alkotmány, az új kenyér ünnepe és volt, amikor a történelemkönyvben csak I. Istvánról olvashattunk. 1070 évvel ezelőtt gyászolt az ország. 1038. augusztus 15-én temette a magyarság nagy királyát. 1070 év a világmindenség történelmében nem nagy idő, de egy ország életében annál jelentősebb időszak. Népek jelentek meg és tűntek el nyomtalanul, a magyarság pedig él és micsoda történelmet élt meg, élt át! (...) Az aratásnak vége, várjuk kaz új kenyér illatát. Valamikor a kenyeret otthon falun nagyanyáink, anyáink úgy sütötték. Ma úgy hozzák ki. Sok munka volt addig, amíg a búza, rozs, vagy éppen a kukoricaszemből friss kenyér lett. Becsüljük meg a munkát és annak eredményét, a magyar kenyeret! Vasi földön mindig is finom volt a friss cipó. De miért drágul a jó termés ellenére is?"
Helyünk az EU-ban
Gadányi Károly a vendégszerető Szombathely után beszélt a kitágult, felgyorsult világról is. "Milyen lesz a helyünk, értékünk az Európai Unióban? Olyan, amilyet kivívunk magunknak. A munkát helyettünk senki nem végzi el. Magunknak kell mindenért megdolgoznunk. Gyakran halljuk, hiányzik belőlünk az önbecsülés. Igen. Pedig csak akkor várhatunk el más népektől elismerést, ha elsősorban saját portánkon van rend. Faluhelyen a szomszédok felnéztek a tiszta, rendezett udvarokra és azokra, akiknek a segítségére számíthattak. Így van ez az országok közötti kapcsolatrendszerben is. Hiányzik az egymás iránti tisztelet, összefogás. Mindig a másik vétkét nézzük. Pedig a gyónás a mea culpáról, az én vétkemről szól. Csak annyi tiszteletet várhatsz el mástól, amennyit Te megadsz neki! Akkor leszünk bölcs európaiak, ha megmaradunk bölcs magyarnak, vagy más itt élő nemzetiségnek. Nagy költőnk, Ady Endre is megkérdezte: "Mit ér az ember, ha magyar?" Válaszoljuk meg közösen. Mit ér? Sokat! Mindent! Egy tehetséges népet. Csodálatos nyelvet. Értékes kultúrát. Az itt élők munkaszeretetét. Jelenti a vasi földet, jelenti Szombathelyt. Mi ezzel gazdagítottuk az európai közösséget.Továbbá akkor leszünk jó európaiak, ha megmaradunk hasznos vasinak."
Tánc és koszorúzás
A rektor beszédét megtapsolták a jelenlévők, majd a Boglya zenéjére az Ungaresca ropta a táncot. A közönség első soraiban csípőre tett kézzel ugráló gyerekeket elnézve lesz utánpótlásuk a táncosoknak. A hivatalos programot koszorúzás zárta. Augusztus 20.-án rendszeresen kevesebb szervezet koszorúz, nem volt ez másképp most sem. Végül a levonuló arrabónások jelentettek még némi látványosságot, amint a Szombathelyi Fúvószenekar ütemeire tisztelegve elmasíroztak. A huszárok pedig körútra indultak, a Fő tér érintésével mentek vissza a laktanyába.
Váratlan fellépő - Az igazát kereső magányos demonstráló
A tömeg már erősen szétszéledőben volt, amikor egy magyar zászlót lengető férfi és árpádsávos zászlót tartó fia lépett a szobor előtti mikrofonhoz. A piros-fehér-zöld cérnával befont szakállú férfi kihangosítást nem kapott, így kiabálva tárta közönsége elé mondandóját. Tisztes távolból két egyenruhás rendőr figyelte. Mint kiderült, a két férfi nagy dirrel-durral, kiabálással érkezett a rendezvény elején, de a rendőrök megbeszélték velük, hogy ne zavarják meg a rendezvényt, azután kulturáltan elmondhatják, amit szeretnének. Ebbe bele is egyeztek, így a nézők között álltak az ünnepség végéig.
A később nyilvánosság elé tárt történetből kiderült, hogy 1974-ben az akkor 13 éves fiú kirántott az utcán pár fecnit a kabátjából. A papírok egyik része a Pajtás újság Kérdezz-felelek játékának kérdéskártyái voltak, a másik rész viszont kézzel írt válaszok. Csak példaként a férfi által elmondottakból: "Miért van vége a vietnámi háborúnak?". Mire a válasz: "Mert Nixon elnöknek elfogyott a hülye esze és a marha katonái."
A fiú akkor lepődött meg, amikor az iskolában megkeresték a rendőrök és többször elvitték kihallgatásra, ahol azt kérték tőle, vallja be, ki bíztatta röplapterjesztésre. Bár fizikai erőszakot senki nem alkalmazott vele szemben, állítása szerint a lelki terrorba belerokkant. Hosszú évekig beszélni sem tudott. Pszichiáterhez és logopédushoz kellett járnia, az iskolában megkapta a politikailag megbízhatatlan jelzőt. Bevallása szerint most is antidepresszánsokat kell szednie és azóta romokban az élete. A férfi eltökélt szándéka, hogy kinyomozza, kik tették őt tönkre "KGB-s módszerekkel", hogy megkaphassák méltó büntetésüket. "Talpra magyar, hí a haza, minden hazaáruló takarodjon haza!" - mondta nagy hévvel a férfi és körülbelül ez volt az a pont, ahonnan már csak nekünk, valamint a két rendőrnek és pakoló technikusoknak mondta a gondolatait. A felszólaló mondandóját olvasóink vágatlanul meghallgathatják. A felvétel elejéből kb. fél perc hiányzik, eddig tartott, mire a katonáktól visszaértünk az emlékműig.
