Augusztus végén lesz idén a VeszprémFest

Kiderült, hogy milyen újítást vezetnek be és kik lesznek azok, akik biztosan fellépnek idén. Jamie Cullum azonban csak jövőre jön.

Az elhúzódó koronavírus-járvány miatt a korábban meghirdetetthez képest új időpontban, augusztus 17-21 között rendezzük meg az idei VeszprémFestet – olvasható a fesztivál honlapján. A koncertek három helyszínre és öt napon keresztül lesznek élvezhetők.

Idei év különlegessége, hogy Tom Joneson kívül csak és kizárólag hazai művészek szerepelnek majd a fesztiválon. Jamie Cullum is csak jövő nyáron lép színpadra.

Tom Jones, a Jazz+Az és a VeszprémFest Classic, Miklósa Erika és Balázs János és a Cziffra Café koncertje biztosra vehető – adták hírül a szervezők. A teljes programot még ebben a hónapban bejelentik.

Veszprém Fest
Szibler Vivien

A Grammy-díjas Sir Tom Jones augusztus 19-én lép színpadra. A nyolcvanéves élő legenda 2017-ben a Veszprém Arénában adott hatalmas sikerű koncertet, most ismét itt fog fellépni. A jól ismert slágerei mellett legújabb albumáról, a heteken belül megjelenő Surrounded by The Time-ról is biztosan elhangzanak majd új szerzemények.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek