Meghalt a 24 éves lány, akinek el akarták rabolni a kocsiját

A 24 éves lány vissza akarta tartani az autójával menekülő bűnözőt, az árokba boruló kocsi alá szorult.

A szörnyű eset csütörtökön késő este történt, Gödöllőn. A fiatal lány megállt Rigó utcai otthona előtt, kiszállt az autóból, odament a kapuhoz, hogy kinyissa, ekkor egy ismeretlen férfi bepattant a járó motorú autóba és el akart hajtani. A lány a járműbe kapaszkodva próbálta megállítani.

Hírpress / Benke Donát

A rabló ekkor "padlógázt" adott, az autóba kapaszkodó lányt vonszolva megtett néhány métert, majd az út menti kb. 2 méter mély vízelvezető árokba borult. Áldozata a Hyundai alá szorult. A lánynak, aki a hét elején ünnepelte 24. születésnapját, esélye sem volt a túlélésre. A férfi kimászott a kocsiból és elmenekült a helyszínről - írja a hírpress.hu.

Hírpress / Benke Donát

A fiatal nő a fővárosi Turay Ida Színház egyik munkatársa, B. Zsófia volt, a színház igazgatója, a színház igazgatója, Darvasi Ilona így emlékezett rá:

Egy napsugárral kevesebb a Földön, egy csillaggal több lett az égen. 2016. július 28-án egy aljas, kis stílű gazember elrabolta színházunk legszebb mosolyát. Gödöllőn el akarta lopni Zsófi autóját, de ő nem hagyta. Harcolt, küzdött érte, mint mindig mindenért, de végül ez a kis törékeny lány maradt alul. Ez a szőke, csupa mosoly, örök pozitív, energikus, kedves lány nincs többé. A nézők hiába keresik majd a pénztárban, nem lesz ott, hogy segítsen, hogy az új előadásokról meséljen. Fiatal volt, kedves és szép. Tőle fosztott meg bennünket egy gyilkos, aki elfutott a tett színhelyéről.

Via Blikk

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló