Tíz évre titkosították az autópályák magánkézbe adásának részleteit

Egy évtized múlva tudhatjuk meg, miért adják 35 évre koncesszióba az autópályákat és a gyorsforgalmi utakat.

Két hete derült ki 35 évre magánkézbe akarja adni a magyar kormány a gyorsforgalmi úthálózatot 2021. June 14. 13:26 , hogy a kormány 35 évre koncesszióba akarja adni a a gyorsforgalmi úthálózatot. Egészen pontosan „a gyorsforgalmi úthálózat fejlesztésének és felújításának, valamint üzemeltetésének és fenntartásának feladatait” tervezik magánkézbe adni.

A Transparency International (TI) adatigényléssel fordult a a Nemzeti Koncessziós Irodához, azt kérve, mutassák be azokat a számításokat, amelyek alapján indokolható, hogy 35 évre írnák ki az autópályák koncessziós szerződését, illetve, hogy ez az időtáv megfelel-e az uniós irányelveknek - írja a Népszava.

A Transparency viszont arról tájékoztatta a lapot, hogy a – Rogán minisztériumának felügyelete alatt dolgozó – hivatal arra hivatkozott, döntés-előkészítő anyagról van szó, emiatt szerintük az tíz évig nem nyilvános.

Vagyis

az NKI szerint majd csak tíz év múlva ismerhetné meg a közvélemény, hogy milyen megfontolások mellett döntött a kormány a 35 éves koncesszió kiírásáról.

Nagy Gabriella a TI programvezetője a lapnak azt mondta, „fontolgatják, hogy az adatigénylésnek bírósági úton szerezzenek érvényt”.

Korábbi lapinformációk szerint a gyorsforgalmi úthálózat koncessziója iránt erőteljes kínai érdeklődés van.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet