Ne vezessen rutinból tehát.
2020-ban eddig 27 különböző szakaszon módosította a járművek maximálisan engedett tempóját a Magyar Közút Zrt. – derül ki a Vezess által kikért adatokból. A beavatkozások lokális jellegűek, az érintett szakaszok hosszúsága igen eltérő, akadnak köztük ideiglenes módosítások is.
23 alkalommal csökkentették a sebességhatárt.
Ezek közül Vas megyében
• A 87-es másodrendű főút Kám-Szombathely-Kőszeg résznél kiterjesztették a lakott területet a 45-ös ksz-nél.
• Szintén 70-ről 50 km/órára csökkent a megengedett tempó a 87-esen Kám-Szombathely-Kőszeg résznél a 48-as ksz-nél.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!