Szombathely irányába tartott a 86-os főúton egy Fiat kisáruszállító, amikor Balogunyomot elhagyva a jármű kereke "kotyogni" kezdett, majd elgurult.
A kerék áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol nekiütközött egy szemből érkező Mercedes autószállítónak.
A kerekét elhagyó jármű biztonságosan meg tudott állni.
Információnk szerint a Fiat kerekét nem sokkal korábban cserélte le a sofőr és a felszerelésnél több komoly hibát is vétett. Nem megfelelő számú csavarral rögzítette a kereket, illetve azokat sem húzta meg megfelelő módon.
Több kerék is elgurult ezen a szakaszonA Kisunyom és Szombathely közötti pár kilométeres szakaszon érdekes módon több elgurult kerék okozta balesetről is beszámoltunk már.
A legsúlyosabb eset 2009. novemberében történt, Balogunyomnál. Az első jelzések alapján két autó ütközött frontálisan. A baleset okozójának gondolt sofőr nem tudta megmondani, mi történt.
Néhány perc múlva derült ki, hogy egy elszabadult buszkerékkel ütközött először , majd ezután ütközött frontálisan a szemből érkezővel. A kerék messzire gurult, azt hosszas kereséssel sikerült megtalálni.A balesetben hat ember megsérült, közülük négyen súlyosan. Egy évvel később a sérültek és a busz vezetője újjászületésnapot tartottak, buszkerék alakú tortával...
2020. augusztusában egy Peugeot kereke gurult el Balogunyomban és ütközött a szemből érkező Forddal, amelynek kiütötte a futóművét.
2021. januárjában egy magyar rendszámú kamion ütközött valamivel Kisunyom közelében és egy ideig a vétlen sofőr nem is tudta, hogy mivel. Megkönnyebbült, amikor kiderült, hogy nem embert gázolt, hanem a mellette elhaladó autószállító tréler kereke gurult el, amit ő nem is láthatott az ütközés előtt.