Autót borított fel a vonat Révfülöpön

A fejtetőre állt autóban gyerekek is utaztak, őket egy másik autós szabadította ki az összeroncsolódott járműből.

Ismét vasúti átjáróban történt baleset – tudta meg az Index. Egy személyautó a fénysorompó tilos jelzése ellenére hajtott Révfülöpnél a sínekre, ahol karambolozott az érkező szerelvénnyel, amely felborította.

A balesetről a lap olvasója tájékoztatott, így tőle tudják azt is, hogy a fejtetőre állt autóban gyerekek is utaztak, őket egy másik autós szabadította ki az összeroncsolódott járműből.

A MÁVinformtól úgy értesült az Index, hogy a Balatonfüredről 13 óra 55 perckor indult 19 744-es számú vonat volt a baleset részese. Éppen hogy csak elhagyta Révfülöpöt, amikor a vasúti átjáróban elé hajtott az autó. A baleset miatt szünetel a vasúti közlekedés Révfülöp és Badacsonytomaj között, a vasúttársaság most szervezi a vonatpótlást.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek