A szombathelyi egyetemről is többen aláírták azt a levelet, amelyben béremelést követelnek az ELTE dolgozói

Egy gyakornok besorolású, kezdő általános iskolai tanár többet kereshet, mint egy egyetemi docens.

Évek óta visszatérő probléma, hogy az állami fenntartású egyetemek oktatói megalázóan alacsony fizetést visznek haza, egy részük havi bére még a nettó 300 ezer forintot sem éri el. A bérfeszültséget pedig csak tovább növelte, hogy a kormány bejelentette a közoktatásban dolgozók bérének átlagosan 32 százalékos emelkedését. Ennek köszönhetően még egy pályakezdő pedagógus is többet kereshet, mint az egyetemi ranglétra közepén álló oktatók.

A pályakezdő többet keres a habilitáltnál

A 444-nek név nélkül nyilatkozott az ELTE BTK habilitált docense, aki azt mondta: „Egy gyakornok besorolású, kezdő tanár bruttó 528 ezer forintot fog keresni, ami nettóban 351,1 ezer forintot jelent. Tehát ad absurdum az is elképzelhető, hogy ha én a héten leállamvizsgáztatok valakit, és ő februártól elkezd tanítani egy középiskolában, akkor többet fog keresni, mint én doktorival, habilitációval, 20 év felsőoktatási gyakorlattal, 5-6 idegen nyelv ismeretével.”

2018-ban változott utoljára a felsőoktatási bértábla, az egyetemi karoknak pedig nincs elegendő forrásuk az emeléshez. A lap rávilágított, hogy sok egyetemi oktató másodállással, ösztöndíjakkal próbálja kiegészíteni keresetét, pályázatokkal próbálkoznak.

Az oktatók mintegy 30 százaléka írta alá a levelet

Cikkünk írásakor 1298 ELTE-dolgozó (a munkavállalók körülbelül 30-32 százaléka) írta alá azt a levelet, amelyben elfogadhatatlannak nevezik, hogy a közoktatási szektorban zajló bérrendezéssel egy időben az állam továbbra sem biztosítja „az elvárt magas színvonalú oktatáshoz és kutatáshoz és tisztességes bérezéshez szükséges forrásokat”.

A nyílt levél aláírói azt szeretnék elérni, hogy a közoktatási intézményekhez hasonlóan az állami fenntartású felsőoktatási intézményekben is kezdjék meg a bérfelzárkóztatást.

Elengedhetetlenek tartják, hogy megtörténjen:

  • a munkáltatói döntésen alapuló illetmény (2021-22-től bevezetett “15+15%”) beépítése az alapbérbe
  • az így létrejövő garantált alapbérek legalább 50%-os azonnali emelése minden munkakörben és beosztásban; az oktatói-kutatói és a közalkalmazotti bértáblák felülvizsgálata,
  • a nemzetgazdasági átlagnak megfelelő garantált tanársegédi minimumbér bevezetése és bértáblában való rögzítése; a további oktató kollégák, illetve a kutatást-oktatást támogató kollégák bérezésének ehhez igazítása,
  • az inflációkövető garantált éves emelés.
  • Szombathelyről is többen csatlakoztak

    A ELTE Savaria Egyetemi Központ oktatói közül is többen aláírták a levelet, amelyet már megkapott Borhy László, az ELTE rektora. Egy neve elhallgatását kérő szombathelyi oktató lapunknak azt mondta, mindenkit elkeserít, hogy egyelőre nem látnak szándékot a fenntartó, az állam részéről a béremelésre.

    Arra a kérdésünkre, hogy miért lehet ez, azt mondta, az állam, az alapítványi egyetemi programmal úgy gondolja, hogy letette magáról az egyetemek fejlesztésének és az egyetemekkel való gazdálkodásnak a gondját. Másrészt pont ennek az alapítványosításnak az eredményeképpen ma már csak négy-öt olyan egyetem van az országban, melyek állami finanszírozásúak: a Budapesti Műszaki Egyetem – amelynek oktatói átvették az ötletet és szintén írtak levelet -, az ELTE és egyes művészeti egyetemek. Ezeket a fenntartó olyan filozófiával kezeli, mintha egy kormányhivatal vagy egy kormányiroda lenne, és nem felsőoktatási intézmény, nem a tudomány fellegvára.

    Informátorunk szerint is tarthatatlan a helyzet. Idézte Tátrai Annamáriát, az ELTE Társadalomtudományi Karának adjunktusát, a kezdeményezés egyik motorját, aki úgy fogalmazott, egyes egyetemi oktatók a fizetésük alapján hitelképtelenek egy banknál.

    „Ez bizony így van” - tette hozzá segítőnk, aki úgy tudja, az egyetem vezetése folyamatosan tárgyal a kormányzattal, de most még nem lehet megmondani, hogy vajon ebből mi lesz, lesz-e eredménye a levélnek.


    Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

    A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
    A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Közélet